Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fiatal kutatók innovációit díjazták Budapesten

2016-05-30 11:37:19

 

Húszévesnél fiatalabb tanulók több mint 20 pályázata részesült elismerésben a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének hétfői eredményhirdetésén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti székházában.

 

    A versenyen első helyezést ért el Tóth Fanni és Horváth Roland Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftver; Udvardi Péter Mikro-elektromechanikai struktúra alacsony frekvenciás hangok és rezgések érzékelésére; valamint Imets Tamás Egy eszköz az elmének című pályamunkája.
    Második helyezett lett Nagy Enikő és Sivák Levente ruhába építhető adatrögzítő egysége, Pogány Martina Alíz és Tomori Vince különféle oldatok pH-értékét mobiltelefonnal meghatározó megoldása, valamint Sztranyovszky Lóránt és Varga János is, akik munkájukkal arra keresték a választ, hogy felállítható-e egy Scoville-jellegű skála a torma csípősségének jellemzésére.
    György Levente és Dömsödi Bálint Kritikus védelmi szövetség gráfokban; valamint Sipos Bence Okos polcok a konyhában című pályázatát harmadik hellyel jutalmazták, csakúgy, mint az ivóvízből aktív szén és ioncserélő segítségével szerves anyagokat eltávolító Szvoreny Viktort, és az intelligens virágcserepet építő Nagy Simon Józsefet. A helyezést elért pályázatok 12 hónapig részesülnek havi ösztöndíjban, emellett pénzjutalom jár az első és második helyezetteket felkészítő tanároknak is. Különdíjjal jutalmazták a verseny legjobb határon túli helyezettjét, a csíkszeredai Imets Tamást, a legfiatalabb helyezettnek járó külön elismerést pedig a 2001-ben született Horváth Roland vehette át.
    Az 1990-ben alakult Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által szervezett verseny ünnepélyes díjátadóján Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a köznevelési rendszer ma megfelelő keretet biztosít ahhoz, hogy az iskolákban eredményes tehetséggondozást lehessen végezni.
    2016-ban 2,8 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló pályázatokra - fűzte hozzá a politikus, aki szerint a tehetségek kezelése óriási kihívás a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára. Mint fogalmazott, a sikeresség érdekében ügyelni kell arra, hogy egyoldalú képességfejlesztés helyett komplex tehetséggondozás folyjon, valamint hogy a tudomány és az innováció világa is részt vegyen az iskolai tehetséggondozásban.
    Lovász László, az MTA elnöke a versenyt értékelve hangsúlyozta: rengeteg tudás, ötlet, innováció, tehetség és munka áll a megmérettetés keretében megvalósult pályázatok mögött. 
    A díjazottak megmutatták, hogy fiatal koruk ellenére rendelkeznek a tudományfejlesztéshez szükséges képességekkel és készségekkel - tette hozzá az akadémia elnöke.
    Hasonlóan vélekedett Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) vezetője is, aki szerint a versenyen résztvevő fiatalok munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország még versenyképesebb és még élhetőbb legyen.
    A tehetség adomány, egyben felelősség is. Ugyanígy felelősséggel bír a közösség, a társadalom és a nemzet is, amiről sok mindent elárul az, miként viszonyul a tehetségeihez - fogalmazott Pálinkás József.
    A verseny részleteit Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnök ismertette, aki elmondta: olyan 20 évnél fiatalabb diákok jelentkezését várták, akik a műszaki és természettudományok, valamint a környezetvédelem, az informatika, vagy a matematika területén felismertek egy problémát, és saját, kreatív ötletet dolgoztak ki annak megoldására. 
    Az elmúlt 25 évben a versenyre mintegy 5000 pályázat érkezett, amelyekből 370-et díjazott a zsűri - összegezte Pakucs János, aki kitért arra is: a verseny három legjobbnak ítélt pályázata részt vehet az Európai Unió 37 ország részvételével zajló, szeptemberi Fiatal Tudósok Versenyén is. Az eddigi összesített pontszámai alapján Magyarország ötödik a nemzetközi megmérettetés rangsorában.
    A verseny 21 elismert tudós, akadémikus, egyetemi tanár és gazdasági szakember alkotta zsűrijéhez 78 pályázat érkezett, ebből 53 munkát értékeltek megvalósításra érdemesnek, köztük nyolc határon túlról benyújtott pályázatot - mondta el a zsűri elnöke, Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) dékánhelyettese. A zsűri az első, a második és a harmadik helyezettek mellett további 11 pályázatot kiemelt dicséretben részesített.
    Szabó Gábor, a MISZ elnöke beszédében kiemelte: az ifjúsági tehetségkutató verseny különlegessége, hogy kizárólag befejezett művel lehet nyerni, ugyanis a pályázóknak a megmérettetés ötleteket elbíráló első köre után meg kell tudniuk valósítani elképzeléseiket.
    "A sikeres kutató legfontosabb jellemzője a kudarctűrő-képesség" - fogalmazott Szabó Gábor.
    Az eseményen a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettjei, Magyar Valentin és Váradi Gyula játszottak zongorán és hegedűn.