Tivadar napja van. | 2024.04.20

Gyurcsány: Göncz Árpád egyedüliként tudta megjeleníteni a nemzet egységét

2016-05-27 17:59:53

 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Göncz Árpád volt az első és utolsó olyan köztárasági elnök, aki alkotmányos kötelezettségének eleget téve meg tudta testesíteni a magyar nemzet egységét.

    A volt kormányfő pénteken, Budapesten az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja által szervezett, Egy európai plebejus - Göncz Árpád címmel rendezett konferencián beszélt erről. A DK vezetője úgy értékelt: Göncz Árpád mérsékelt polgári demokratikus politikát folytatott egy nyugatos Magyarországon.
    Kiemelte: a volt államfő emberi minőségben kiemelkedett az őt követők sorában. Gyurcsány Ferenc szerint ez egyebek mellett annak is köszönhető volt, hogy Göncz Árpád úgy gyakorolta hatalmát, hogy közben egy picit mindenki magáénak érezhette az elnöki szerepet.
    Az ellenzéki politikus közölte: a jelenlegi hatalom "túllépett" Göncz Árpád hagyatékán, hiszen nem érti, hogy a demokratikus európai polgári Magyarország létezésének feltétele a folyamatos párbeszéd fenntartása.
    "Ha engem kritizálnak, akkor erre a soros válasz nem az, hogy Soros" - üzente a kormányoldalnak, amely szerinte azért akarja egy "kreált, nem létező ellenség legyőzésével" győztesként beállítani magát, mert más területeken nem tud nyerni.
    Gyurcsány Ferenc szerint ezzel szemben Göncz Árpád kiállta a demokratikus ember igazi próbáját, és hatalomra kerülése után is mértékletes  tudott maradni.
    "Nem állítom, hogy mi, akik gyakorló politikusok vagyunk és időnként kormányoztunk is, mindig, minden pillanatban kiálltuk ezt a próbát, de túlnyomó többségében igen" - tette hozzá.
    A rendezvényen Göncz Árpádot méltató beszédet mondott Vitányi Iván, a DK örökös, tiszteletbeli elnöke, Kende Péter, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Debreczeni József politikai elemző, a DK elnökségi tagja, valamint Göncz Kinga volt szociális és külügyminiszter, korábbi EP-képviselő.
    A legtöbb személyes anekdotát Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke mesélte a hallgatóságnak. A politikus felidézte első találkozását a volt államfővel, amely egy SZDSZ-frakcióülésen történt 1990-ben Keszthelyen, ahol bejelentették, a párt az MDF-fel kötött megállapodás alapján Göncz Árpádot jelöli az államfői tisztségre.
    "Nekem nem volt meg a fazon, nem ismertem őt (.), de ekkor ült mellettem egy idősebb úr (.), aki azt mondta: +Na tessék, én meg megvettem a bérletet!+" - emlékezett vissza az akkor történtekre Kuncze Gábor, aki beszédében az elmúlt 25 év legnagyobb politikusának nevezte Göncz Árpádot.     Hangsúlyozta, Göncz Árpád olyan politikai magatartást mutatott, amely mindig megértéssel közeledett a másikhoz, de sohasem merült el valamiféle kritikátlan kompromisszumban.
    "Ezért volt ő az elmaradt emberarcú rendszerváltás szimbóluma" - mondta.
    A rendezvény végén Molnár Csaba, a DK EP-képviselője bejelentette, kezdeményezik, hogy az Európai Parlament brüsszeli székházában termet nevezzenek el Göncz Árpádról.