Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank éves jelentése

2016-05-27 15:56:07

 

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves jelentése, amelyben megerősítik a korábban közölt nyereség és osztalék adatokat. A tavalyi eredmény után 50 milliárd forint osztalékot fizet a költségvetésnek a jegybank.

    A jegybank honlapján pénteken közzétett jelentés szerint az MNB 2015-ben 94,5 milliárd forint nyereséget képzett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az alapkamat csökkenésének és az MNB programjainak - forintosítási és önfinanszírozási - hatására javult a kamateredmény és a pénzügyi műveletek eredménye.
    A jegybank a tavalyi eredménye után 50 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe.
    Az eredmény legjelentősebb összetevője a 177,7 milliárd forintos, devizaárfolyam-változásból származó nyereség. Ennek alakulását meghatározó két fő tényező a devizatételek hivatalos és átlagos bekerülési árfolyamon számított értékének eltérése, valamint a devizaeladások mértéke. Mint írták, 2015-ben a forint árfolyama erősen ingadozott, az év során jellemzően kisebb volt a 2014-esnél a hivatalos és a bekerülési árfolyam közötti különbség, és a devizaeladások volumene is csökkent az előző évhez képest.
    A nettó forint kamat- és kamatjellegű eredményből 93 milliárd forint veszteség származott, ami ugyanakkor a 2014. évinél 65,5 milliárd forinttal alacsonyabb. A kamateredmény javulását eredményezte, hogy csökkent az alapkamat és kisebb lett az alapkamathoz kötött kamatozású forintkötelezettségek állománya is.
    Az eredménykimutatás szerint 449,7 milliárd forint bevétele volt a jegybanknak 2015-ben, ami 353,2 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál. A bevételek közül kiemelkedik a 215,8 milliárd forintot kitevő, devizában elszámolt kamat- és kamatjellegű bevétel, amely 36 milliárd forinttal elmarad a 2014. évitől. A második legnagyobb tétel a deviza-árfolyamváltozásból származó, 184,5 milliárd forintos bevétel, ami 336,1 milliárddal alacsonyabb  az egy évvel korábbinál.
    Közölték azt is, hogy a pénzügyi szakmai célokat szolgáló végleges, visszafizetési kötelezettség nélküli pénzátadások - valamint karitatív célú támogatások - döntő része, 12 milliárd forint az MNB által indított Pallas Athéné Közgondolkodási Programhoz kapcsolódó pénzbeli alapítói vagyonátadás, a program ezen felül 4,5 milliárd forintnyi ingatlan vagyonátadásban is részesült.
    A jegybank saját tőke állománya az év végén 459 milliárd forint volt. Nagyságát alapvetően a kiegyenlítési tartalékok - azon belül is a forintárfolyam kiegyenlítési tartalékának - szintje határozta meg.
    A működési költségek 2015. évi tényleges összege 32,973 milliárd forint, ami az előző évi összeget 2,5 százalékkal haladja meg.