Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: százmilliárdos bérrendezés az egészségügyben

2016-05-24 11:02:13

 

A jövő év végéig 100 milliárd forintos nagyságrendű bérrendezésre számíthatnak az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók - közölte a Fidesz-frakció az MTI-vel a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnökének keddi sajtótájékoztatójára reagálva.

    Szabó Tímea arról beszélt, pártja úgy számol, hogy jövőre csak mintegy tízmilliárd forint jut az egészségügyi szakdolgozók és orvosok valódi béremelésére.
    A Fidesz-frakció közleményében úgy fogalmazott: Szabó Tímea vagy hazudik, vagy halvány fogalma sincs az egészségügy költségvetési támogatásairól.
    A 2017-es büdzsében 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormány utoljára benyújtott költségvetésében, és megegyezés esetén akár már idén elindulhat egy több éves egészségügyi béremelési program, amelyben a jövő év végéig 100 milliárd forintos nagyságrendű bérrendezésre számíthatnak az orvosok és egészségügyi szakdolgozók - fejtették ki. Megjegyezték, az egészségügyi dolgozók bérrendezésére eddig 300 milliárd forintot fordított a kormány.
    A kormánypárt azt is közölte, hogy a rezidensek támogatására jövőre 2 milliárd forinttal, a betöltetlen háziorvosi praxisok betöltésére pedig 500 millió forinttal több támogatást biztosítanak.
    Emellett országszerte újulnak meg a kórházak, a rendelők, a mentőállomások a kormány 500 milliárdos egészségügyi beruházásainak köszönhetően - sorolták.
    Reagálásukat azzal zárták, hogy a Fidesz-kormány 2010 óta pótolja a Gyurcsány-Bajnai-kormány által az egészségügytől elvett pénzeket, a baloldal ugyanis 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből.