Tivadar napja van. | 2024.04.20

Eltörte a rendőr ujját egy férfi Miskolcon

2016-05-20 06:37:47

 Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a 37 éves férfival szemben, aki pünkösd hétfőn intézkedő rendőröket bántalmazott Miskolcon, egyiküknek eltörte az ujját - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.

    Martossy György közölte: a férfi reggel, súlyosan ittas állapotban érkezett haza az élettársával közösen használt lakására, majd mivel kulcs nem volt nála, a bejárati ajtó rugdosásával, ütlegelésével adta párja tudtára, hogy hazatért. A nő annyira megijedt a férfi agresszív fellépésétől, hogy nem merte beengedni, jobbnak látta értesíteni a rendőrséget.
    A kiérkező járőrök a férfit a lépcsőházban találták, amint éppen sört ivott. Miután a férfi a személyazonossága igazolását megtagadta, illetve valótlan adatokat közölt, a rendőrök úgy döntöttek, hogy előállítják a kapitányságra - ismertette a részleteket a főügyészség szóvivője.
    Hozzátette, a rendőröknek még minden gond nélkül sikerült a férfit megbilincselni, a lakásból kifelé tartva azonban a férfi hirtelen agresszív lett. A férfi előre bilincselt kezeivel az egyik járőrt ököllel megütötte, majd miután a rendőrök földre vitték, a járőrt több alkalommal szándékosan megrúgta és megütötte.
    Az egyik járőr könnyebb sérüléseket szenvedett, a bal kezén eltört az egyik ujja is. Az ügyészség a büntetett előéletű elkövetőt őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozta előzetes letartóztatását, amit a Miskolci Járásbíróság elrendelt - mondta Martossy György.