Auguszta napja van. | 2024.03.29

A fiatalok 23 százaléka tájékozott pénzügyekben a K&H felmérése szerint

2016-05-15 10:13:00

 A városi fiatalok 23 százaléka tájékozott pénzügyekben, ez az arány az aktív dolgozók körében 28 százalék, míg a diákok között 12 százalék - derül ki a K&H első negyedéves, a 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.

    A közlemény szerint a fiatalok elsősorban az online bankolással vannak tisztában, ismernek egy eszközt vagy funkciót, de ez nem feltétlenül jelent valós pénzügyi jártasságot. A hitelekről és a biztosításokról közepesen, a megtakarítási és befektetési termékekről pedig egyáltalán nem tájékozottak.
    Kiemelték: a válaszadók 61 százaléka úgy véli, hogy a pénzügyek kezelésének megtanítása a szülők és az iskola közös felelőssége, 64 százalékuk szerint az iskolai pénzügyi oktatást pedig már az általános iskolában el kellene kezdeni. A megkérdezett fiatalok 63 százaléka azonban arról számolt be, hogy semmilyen pénzügyi ismeretet nem tanult általános iskolában, a budapestieknél ez az arány 81 százalék. A válaszadóknak csupán 6, illetve 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerzett valamilyen pénzügyi tudást a középiskolában, illetve a felsőfokú intézményekben. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő oktató programjába 6 év alatt mintegy 23 700 általános iskolást vont be.
    A jóléti index negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, a munkára, az előrelépési lehetőségekre, az oktatásra és a családra. A Free Association által végzett kutatásban ötszáz 19-29 éves fiatal vesz részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján.