Andrea napja van. | 2024.04.18

EP: Kína ne kapjon piacgazdasági státust

2016-05-12 13:19:52

 

Egészen addig rendhagyó módon kell kezelni Kína európai exportját, amíg az ország nem tesz eleget az unió piacgazdasági kritériumainak - olvasható az Európai Parlament (EP) csütörtöki plenáris ülésén nagy többséggel megszavazott állásfoglalásában, amelyben a képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy ne adja meg Kínának a piacgazdasági státust.

 

    Az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén 546 igen szavazattal, 28 ellenében, 77 tartózkodás mellett elfogadott, nem kötelező érvényű állásfoglalásban az EP aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a státus megadása veszélybe sodorná a már jelenleg is nehéz helyzetben lévő európai acélipart.
    A képviselők azt kérték a bizottságtól, hogy vegye figyelembe a munkahelyekre, a környezetre és a fenntartható gazdasági fejlődésre vonatkozó aggodalmakat. Közölték: Kína többletkapacitásainak máris jelentős szociális, gazdasági és környezeti hatásai vannak, ami a legjobban az uniós acélágazatban látszik.
    Az állásfoglalásban rámutattak, hogy a jelenleg hatályos 73 uniós dömpingellenes intézkedésből 56 a kínai behozatalt érinti.
    Bár a dokumentumban elismerték, hogy Kína kiemelt gazdasági és kereskedelmi partnere az Európai Uniónak, a képviselők mégis határozottan ellenzik a piacgazdasági státus Kínának való egyoldalú megadását.
    Az EP-képviselők kiemelték, az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania nemzetközi kötelezettségeit, különösen a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való kínai csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet illetően. Leszögezték, az Európai Bizottságnak olyan javaslatot kell előterjesztenie, amely megfelel a WTO szabályainak, ugyanakkor erős kereskedelmi védelmet biztosít az európai cégek számára.
    A parlamenti állásfoglalásban hangsúlyozták, hogy az uniós kritériumok szerint Kína nem számít piacgazdaságnak, valamint hogy a távol-keleti ország exportra szánt termelési többletkapacitása komoly gazdasági károkat okoz az Európai Uniónak.