Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egymillió eurós pénzmosással gyanúsít a rendőrség négy férfit

2016-05-12 11:02:39

 

Egymillió eurós (315 millió forint) pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vett négy férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-t.

 

    A közlemény szerint a gyanúsítottak - egy 37 éves és egy 43 éves veszprémi, egy 39 éves balatonalmádi és egy 41 éves pétfürdői férfi - 2013 óta  egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként a bűnelkövetői csoport által más országokban csalással szerzett pénzt a sértettek számára hozzáférhetetlenné tették úgy, hogy azt Magyarországon keresztül jellemzően kínai bankszámlákra továbbították.
    A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése céljából az elkövetők mások közreműködésével Magyarországon cégeket alapítottak, bankszámlákat nyitottak, majd ezeket felhasználva végeztek pénzügyi műveleteket.
    A nyomozás eddigi adatai szerint a négy férfi összesen több mint egymillió euró "tisztára mosásában" működött közre.
    A több megyében zajló összehangolt akció keretében a gyanúsítottakat kedden fogták el a nyomozók. A tizenkét helyszínen tartott házkutatás során nagy mennyiségben foglaltak le külföldi és magyar bankszámlakivonatokat, illetve különböző cégek iratait.
    A négy férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, amely előterjesztést tett az illetékes ügyészségnek a gyanúsítottak előzetes letartóztatására - közölte az ORFK.