Gedeon napja van. | 2024.03.28

Debrecenben kezdődik a nemzeti parkok hete rendezvénysorozat

2016-05-10 12:32:27

 

Debrecenben kezdődik a nemzeti parkok hete természetvédelmi rendezvénysorozat: május 28-án és 29-én a Nagyerdőben színes programok várják az érdeklődőket - hangzott el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón. 

 

    A Hortobágy házhoz jön - pusztai kínáló elnevezésű gasztrokulturális rendezvényen lesz állatmustra, kézműves foglalkozás, nemzeti parki védjegyes termékek árusítása, kézműves termékek vására, valamint bográcsos és egyéb pusztai ételek kóstolása - mondta el Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója.
    A kétnapos programon a nagyerdei Békás-tó partján mind a tíz hazai nemzeti park bemutatja ökoturisztikai kínálatát - tette hozzá.
    Medgyesi Gergely Árpád, a hortobágyi génmegőrző ügyvezetője elmondta: a puszta 8 ezer hektáros területén legeltetett több ezer őshonos állat - szürkemarha, racka, nóniusz ló - néhány példányát a Hortobágy házhoz jön program keretében két napra elviszik a debreceni Nagyerdőbe, hogy a városi gyerekek ismerkedhessenek velük.
    Reményét fejezte ki, hogy a hagyományteremtő program hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőben minél több debreceni "házhoz menjen" a hortobágyi pusztára.
    A programhoz kapcsolódva rendezik meg a 9. nemzetközi fazekas fesztivált: a Békás-tó partján 15 sátorban 30 fazekas mutatja be termékeit és ad ízelítőt a korongozás fortélyaiból - mondta el Hubert Erzsébet, a fesztivál főszervezője.
    Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője hozzátette: a gyermeknapi programokkal is összefüggő pusztai kínáló beleillik abba törekvésükbe, hogy kora tavasztól késő őszig kiterjesszék a fesztiváljellegű, sokakat vonzó kulturális kínálatot.
    Fontos céljuk, hogy tudatosuljon a debreceniekben: a várostól mindössze 30 kilométerre a népi kultúra páratlan értékeivel találkozhatnak, érdemes odalátogatni.
    A nemzeti parkok hetén, május 28. és június 5. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket országszerte.