Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bevallotta egy ember lefejezését, mégis szabadlábon védekezhet egy dzsihadista Belgiumban

2016-05-09 13:01:01

 

Egy belgiumi bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában - jelentette a Het Laatste Nieuws című helyi napilap hétfőn.

 

    Az újság értesülései szerint Iliass Khayari az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia soraiban harcolt Szíriában.
    Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság elutasította az ügyészség kérelmét, és nem rendelte el az első fokon ötéves szabadságvesztésre ítélt férfi azonnali őrizetbe vételét.
    A 25 éves Khayari egy telefonbeszélgetés során vallotta be, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban. A Het Laatste Nieuws által megszerzett felvétel tanúsága szerint az elítélt azt mondta az áldozatáról, hogy "eretnek volt (...) levágtuk a fejét".
    A lefejezés ügyében nyomozást indítottak a hatóságok.
    Sajtóhírek szerint a végleges ítéletig akár hónapok is eltelhetnek.