Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kelemen Hunor: nem titok, hogy az RMDSZ mire fordítja a romániai költségvetési támogatást

2016-05-07 19:27:00

Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amit a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből.

    Az RMDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozott erről egy csíkszeredai sajtótájékoztató után. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja, hogy a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén, és kíváncsi erre, olvassa el azt a cikksorozatot, amit az Átlátszó Erdély blog közölt az elmúlt napokban.
    A blog elmúlt napokban közölt cikksorozata a román kormányhoz benyújtott közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Állításai szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő (8,68 milliárd forint) támogatást kapott, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg - pályázati úton kiosztott - töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
    Kelemen Hunor az MTI-nek szombaton elmondta, a költségvetési támogatás felhasználása nem lehet titok, hiszen közpénzről van szó. "A fizetésektől kezdve a gázszámláig minden adat elérhető, hozzáférhető, semmi nem titok. Egy éves könyvelést nem tudsz nyilvánosságra hozni, azt valahova leteszed, ott elérhető, oda lehet menni, meg lehet nézni" - jelentette ki az RMDSZ elnöke. Minden évben többször is beszámolnak, ha ezek nem elég részletesek, mindenki, aki ezekre rákérdezett, mindig megkapta az információkat - tette hozzá.
    Az elnök azzal magyarázta, hogy a szövetség sok pénzt költ saját magára, hogy "a közösségépítést nem lehet irodából megoldani", ehhez autók, ingatlanok és alkalmazottak kellenek.