Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ezer család énekelt együtt a Ringató egyesület családi napján Budapesten

2016-05-07 12:57:00

 Ezer család énekelt együtt a Ringató Baráti Társaság Egyesület családi napján szombaton Budapesten, a Bálnában.

    A Gróh Ilona által kidolgozott Ringató-módszer a kodályi alapelvekre épül. Lényege a kisgyermekek nagyon korai bevonása  a zenei nevelésbe az édesanyákkal közös élményt adó, játékos foglalkozások keretében. Az éneklés mellett a foglalkozásokhoz az ölelés és a mondókázás is hozzátartozik. A módszer célja, hogy az éneklés ne legyen szorongás forrása a gyermekek számára.
    Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke a megnyitón arról beszélt: a ringató-módszer több, mint éneklés, mondókázás, ilyenkor a szülők teljes figyelmüket a gyerekeknek szentelik.
    A módszer szól a ritmusról, a zenéről, az anyanyelvi nevelésről - mondta az államtitkár. Hozzátette: azt kívánja, hogy maradjanak meg a ringató nyújtotta hagyományos játékok, a családok pedig tudják élvezni a nagyobb közösség nyújtotta élményeket is a foglalkozásokon.
    Az idén hatodik alkalommal megrendezett rendezvényen koncertekkel, fotókiállítással, táncházzal, és kézműves foglalkozásokkal várják a szülőket és gyermekeket.