Auguszta napja van. | 2024.03.29

Áder: 1956-ban a nemzet megmutatta, hogy a közös célok óriássá tehetik

2016-05-06 13:34:59

 

Hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban egy nemzet megmutatta a világnak, hogy a közös célok egy kicsinek mondott nemzetet is óriássá tehetnek, még a diktatúra hatalmánál is erősebbé - jelentette ki Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten.

    Az államfő feleségével, Herczegh Anitával együtt a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány (Moba) tagjait, és köszöntő beszédében felidézte, hogy 1956-ban a szabadság hiánya és a szabadságharc elfojtása miatt tízezrek indultak útnak. Súlyos veszteség érte a magyar nemzetet - hangsúlyozta.
    Áder János szavai szerint a veszteség súlyát nem csökkenti, inkább mértékét mutatja, hogy nyugatra távozott honfitársaink - szinte kivétel nélkül - sikeressé váltak választott hazájukban, megmutatták a világnak a magyarok szorgalmát, tehetségét, műveltségét, kitartását és alkalmazkodó készségét.
    Tanítottak, gyógyítottak, új épületeket terveztek, gyarapították új hazájuk tudományos teljesítményét, művészeti értékeit. Mindez nekünk fájdalmas veszteség, új hazájuknak azonban nem várt nyereség lett - mondta.
    Áder János ugyanakkor azt is kiemelte: akik akkor elmentek, a hazát nem, csak az akkori államrendjét hagyták hátra: politikai nemzetünk jelképes határait inkább messzebbre vitték. Ahová eljutottak, ott volt velük, bennük a magyar haza - tette hozzá.
    Az alapítvány kuratóriumának elnökének, Vizi E. Szilveszter szavait idézve azt mondta: így lettünk világnemzet.
    Áder János beszélt arról is, hogy "Magyarország barátai egykor azt írták le alapító levelükben, hogy hisznek az országhatárok feletti nemzeti összefogás értékteremtő erejében".
    Az államfő hangsúlyozta: az alapítvány tagjainak önként választott küldetésük van. "Önök barátjuknak, Magyarországnak, sokat segíthetnek abban, hogy mások is megismerjék múltunkat, kulturális és történelmi hagyományainkat, értékeinket, szabadságszeretetünket, művészeti és tudományos teljesítményünket" - fogalmazott hozzátéve, hogy az alapítványi tagok életútja, kimagasló eredményeik, szakmai sikereik hitelt adnak minden szavuknak.
    Áder János köszönetet mondott nekik, hogy kiállnak Magyarországért.
    Vizi E. Szilveszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy ezek a magyarok a szívükben vitték el a hazájukat, és erre az érzésre épít a szervezet.
    Felidézte, néhány évvel ezelőtt Los Angelesben néhány magyar tudóssal és ott élővel döntöttek úgy, hogy kell egy szervezet, amely "megpróbálja az igazat, objektíven azt a valóságot a világ fele közvetíteni, amely sajnos nem mindig hangzik el ma a világsajtóban".
    Az alapítvány már öt kontinensen jelen van, és mára több mint hatvan külföldi magyar szervezettel van kapcsolata.
    "Híd szerepet játszunk a Kárpát-medence magyarsága és a világban élő magyarok között" - fogalmazott Vizi E. Szilveszter.
    A Magyarország Barátai Alapítvány pénteken és szombaton rendezi harmadik világtalálkozóját Budapesten. A eseményen az 1956-os forradalom 60. évfordulója áll a középpontban.
    Az alapítvány 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy értékközpontúan, de pártatlanul informálja Magyarország barátainak közösségét és a nyilvánosságot az országgal és a világban élő magyarokkal kapcsolatos eseményekről. Emellett világszerte figyelemmel kíséri és dokumentálja a magyarok társadalmi, kulturális, tudományos és gazdasági sikereit, erősíti a kapcsolatot az ország és a diaszpóra magyarjai között.