Auguszta napja van. | 2024.03.29

Orbán Viktor: cinizmusból még nem épült semmi

2016-04-30 14:40:00

Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, "annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni", ezt cinizmusnak lehet nevezni, de "cinizmusból még nem épült semmi" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton.

Hangsúlyozta: ha a bírálókra hallgatnának, soha semmi nem történne Magyarországon, de "a síneket le kell rakni, az országot építeni kell". 
    A miniszterelnök kifejtette: az 1970-es években felszámolt vasutat még az 1800-as években hozták létre Bicske és Székesfehérvár között. Az új kisvasút ennek a vonalnak csak egy rövid, a felcsúti Pancho Aréna és az Alcsúti Arborétum közötti szakaszán épült meg, de el kellene vinni Bicskéig - mondta.
    A második szakasz ütemterve készen van, "meglátjuk, hogy pénzünk is lesz-e rá" - fogalmazott -, mivel jelentős önerőt kell vállalni, amelyet a mostani fejlesztéshez a futballakadémia alapítványa adott. 
    Ismertette: Magyarországon tizenöt erdei kisvasút van, amelyekre 2015-ben nyolcszázezer ember váltott jegyet, amiből kitűnik, hogy a kisvasútra épülő turizmusra komoly igény van az országban. Az utóbbi években hét kisvasút épült, beleértve a szombaton átadott Vál-völgyit is. Egyrészt fejleszteni kell a meglévőket de van javaslat arra is, hogy a kisvasutak számát tovább növeljék - mondta Orbán Viktor.
    A szombaton átadott Vál-völgyi kisvasút 600 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósult meg. A távlati cél, az egykor létező, korábban használt nyomvonal felélesztése, ezzel a térség turisztikai fejlődésének megindítása. Az elképzelések szerint más kisvasutak mintájára összekapcsolnák az érintett turisztikai és szórakoztatóközpontokat. Az elmúlt években az ország erdei vasútjai 2,7 milliárd forint értékben újultak meg: ez hét uniós projektet jelent, melyek közül ötről (például a lillafüredi, a szilvásváradi és a Börzsönyben épült erdei vasútról) 2010 előtt született döntés.