Emma napja van. | 2024.04.19

Franciaországból hoztak haza egy biztosítási csalás miatt körözött férfit

2016-04-30 09:04:05

Hazahoztak Franciaországból egy biztosítási csalás miatt körözött férfit. A 39 éves ráckeresztúri M. Csaba és társai több mint 180 millió forintos kárt okoztak egy biztosítótársaságnak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján szombaton.
M. Csaba ellen különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
    A rendőrség közleménye szerint a férfi egy cég ügyvezetőjeként egy biztosítótársasággal biztosításközvetítő tevékenység folytatására kötött szerződést 2009-ben. M. Csaba és társai úgy kötöttek biztosítási szerződéseket ismerőseikkel, hogy - jóhiszeműségüket kihasználva - kitöltetlen formanyomtatványt írattak velük alá. A szerződések féléves díját a magánszemélyek helyett a cég fizette ki a biztosítótársaságnak - ezzel megszerezték az ügynöki jutalékot -, ezután azonban több díjfizetés nem történt.
    A nyomozók szerint a férfi és társai abból a célból közvetítették az ajánlatokat, hogy a biztosítótársaságot megtévesztve a jelentős összegű jutalékot megszerezzék. A cég 156 emberrel kötött életbiztosítást, ezzel több mint 180 millió forintos kárt okozva a biztosítónak.
    Az M. Csaba tíz társa elleni nyomozás iratait a BRFK 2015 nyarán vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek, ő azonban a gyanúsítotti kihallgatásán nem jelent meg, sem lakcímén, sem tartózkodási helyén nem találták a rendőrök, ezért országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. 
    A francia társszervek április 10-én elfogták a férfit, majd Magyarországra szállították, és április 28-án átadták a budapesti rendőröknek. M. Csabát gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.