Gedeon napja van. | 2024.03.28

Matolcsy: az ország versenyképességét javítja a pénzügyi kultúra fejlesztése

2016-04-28 17:01:00

 A pénzügyi kultúra fejlesztése a gazdaságban versenyképességi tényező, ehhez a jegybank saját eszközeivel a jövőben is hozzájárul - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv bemutatóján Budapesten.

    Matolcsy György hangsúlyozta: az MNB a jegybanktörvényben rögzített feladatának tesz eleget, amikor a pénzügyi intézményekre kirótt bírságokból származó bevételeket a lakosság, elsősorban a fiatal korosztályok gazdasági ismereteinek bővítésére és pénzügyi tudatosságuk erősítésére használja fel.
    A következő tanévben a középiskolákba kerülő kiadvány mérföldkövet jelent a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatásában, terjesztésében - mondta a jegybank elnöke.
    A Pénziránytű Alapítvány csütörtökön mutatta be az első, középiskolások számára átfogó pénzügyi és gazdasági ismereteket nyújtó akkreditált tankönyvet. A Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank és a Diákhitel Központ Zrt. által 2008-ban alapított Pénziránytű Alapítvány tavalyi tevékenységének középpontjában egy intenzív középiskolai tankönyv- és tartalomfejlesztési program állt. A cél egy olyan egyedülálló, akkreditált tananyag kidolgozása volt, amellyel áttörést lehet elérni a pénzügyi-gazdasági ismeretek hazai oktatásában.
    A jegybank elnöke kiemelte: "a pénzzel okosan kell bánni", a családoknak, az egész társadalomnak szüksége van megfelelő eligazodásra, jártasságra a pénzügyekben, erre alaposan rávilágított a gazdasági-pénzügyi válság, majd a lakosság számára a devizahitelek visszafizetésének nehézségei.
    Megjegyezte: a világ számos országában a központi bankok a jegybanki alaptevékenységhez szervesen kapcsolódó feladatnak tekintik a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztését, és abban aktív szerepet vállalnak.
    Kiemelte, hogy az új tankönyv a gyakorlati ismeretekre helyezi a hangsúlyt, különböző élethelyzetekben mutatja be a családok, illetve egyének számára a pénzügyi kérdések megfelelő kezelését. Az Oktatási Hivatal idén április 13-án az Iránytű a pénzügyekben című könyvet akkreditált tankönyvvé nyilvánította.
    Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára hangsúlyozta: a pénzügyekkel kapcsolatos ismeretek közvetítésére és a szemléletformálásra elsősorban a közoktatás biztosíthatja a megfelelő kereteket. Elmondta: ezzel a kiadvánnyal a példaértékű szakmai összefogásnak köszönhetően már a következő tanévben egy hiánypótló, a pénzügyi-gazdasági képzést a közoktatás rendszerén belül elősegítő tankönyvet bocsáthatnak az iskolák és a pedagógusok rendelkezésére.
    Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint az egész társadalom számára óriási lehetőséget jelent, ha a lakosság a pénzügyekben jártasságra tesz szert, a pénzügyi ismeretek hiánya azonban óriási kockázatot jelent. Arról is szólt, hogy az ÁSZ egyik legutolsó felmérésének tanulsága szerint még a felsőfokú tanintézményekben, egyetemeken, főiskolákon tanuló hallgatók sem rendelkeznek megfelelő pénzügyi ismeretekkel, ráadásul a válság hatására idegenkedés, sőt bizonyos félelem alakult ki köztük a pénzügyek kezelésével kapcsolatban.
    Az ÁSZ elnöke rámutatott: ezért fontos szerepet játszanak az olyan oktató könyvek, mint a mostani kiadvány, amely az életből vett gyakorlati, mindennapi példákkal igyekszik bemutatni, milyen hasznos a pénzügyekben való eligazodás.
    Domokos László hangsúlyozta: napjainkban már közügynek tekinthető a lakosság pénzügyi, közpénzügyi, közteherviselési ismereteinek bővítése, a cél ugyanis az, hogy az egyének nem kellően megalapozott pénzügyi döntéseiből fakadó nemzetgazdasági, makrogazdasági kockázatok mérséklődjenek.
    Kiemelte: az Állami Számvevőszék ilyen irányú tevékenységét az Országgyűlés is megerősítette 2014. évi határozatával, mely elismeri és támogatja a számvevőszék társadalmi szerepvállalását a pénzügyi kultúra fejlesztésében és előmozdításában.
    Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta: a magyar gazdaság "alulbankosított", a magyar bankrendszer teljesítménye nőni fog a jövőben, az itteni hitelállomány GDP-hez mért aránya például jóval alacsonyabb, mint a fejlett nyugati országokban mért hányad, a magyar hitel/GDP arány 50 százalék körül van.
    Megjegyezte: a magyar lakosság pénzügyi ismereteit javítani, bővíteni kell, az elmaradást jellemzi, hogy Magyarországon például a lakosság tulajdonában lévő mobiltelefonok száma jóval meghaladja a lakossági bankkártyák számát.
    A könyvbemutatón elhangzott: az első 40 ezer példányhoz az érdeklődő és pénzügyeket tanítani kívánó iskolák - a Pénziránytű Alapítvány támogatásának köszönhetően - ingyenesen juthatnak hozzá. A kiadványokat az iskolákhoz a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. közreműködésével juttatják el.