Emma napja van. | 2024.04.19

Költségvetés - Munkavállalói érdekképviseletek: ez sem a munkavállalók költségvetése

2016-04-27 17:50:04

A munkavállalói érdekképviseletek fenntartásaikat hangoztatják a 2017-es költségvetés tervezetének a foglalkoztatást érintő részei miatt, azonban pozitív lépéseket is látnak a kedden benyújtott törvényjavaslatban. 
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a jövő évi büdzsé sem a dolgozói szegénység csökkenéséhez, sem a foglalkoztatás növekedéséhez nem járul hozzá. 
    Kiemelte: a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot, amely jövőre a közfoglalkoztatásra 325 milliárd forintot, aktív foglalkoztatás-politikai eszközökre azonban csupán 16 milliárd forintot fordít. Mindez azt mutatja, hogy a jövő évi költségvetés pusztán a közmunka révén járul hozzá a foglalkoztatás bővüléséhez, tehát a 2017-es büdzsé sem a munkavállalók költségvetése lesz - vélekedett a szakszervezeti vezető.
    Jelezte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a munkatervében szerepelnek a jövő évre vonatkozó bértárgyalások. A MASZSZ készen áll a bértárgyalásokra - közölte.
    A Liga Szakszervezetek (Liga) kifogásolja, hogy a kormány társadalmi egyeztetés, valamint az adó és járulékrendszer változásainak ismertetése nélkül terjesztette be Magyarország 2017. évi költségvetését az Országgyűlés elé. Azt azonban üdvözölték, hogy az egészségügy, a közoktatás, a szociális terület, a tavalyihoz képest jelentős finanszírozási többlettel számolhat jövőre. Egyelőre azonban nem látható, hogy ebből mennyi a dologi kiadás, mennyi a felhalmozott adósságok visszafizetése, és ténylegesen mennyi jut a jelentős jövedelemhátránnyal küzdő munkavállalóknak - olvasható a Liga által az MTI-hez eljutatott közleményben.
    A Liga a célzott áfa-csökkentéseket jó lépésként értékeli, egyrészt, mert az alapvető élelmiszereket érintő adóterhek csökkentése a legszegényebb rétegek érdekeit védi, másrészt, mert az intézkedés a gazdaság kifehérítését szolgálja. A szakszervezet szerint azonban nem teljesen világos, hogy az áfacsökkentés miatt várható bevételkiesést honnan pótolja a kormány - tették hozzá.  
    A 15 százalékos személyi jövedelemadó kulccsal kapcsolatban a szakszervezet továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a nagyobb társadalmi igazságosságot megvalósító adórendszerre kell áttérni. Rámutattak, hogy bár a kormány korábban az egykulcsos szja csökkentését ígérte, a beterjesztett költségvetés azonban ezt nem tartalmazza.  
    A Liga reméli, hogy a kormány a jövő évi büdzsében lehetőséget biztosít a munkavállalók jövedelmi pozícióinak javítására, különös tekintettel a minimálbér már régóta aktuális, jelentős emelésére - írják közleményükben.