Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nemzetközi nyomtávú vasutat építenek Oroszországban

2016-04-25 12:30:27

 

Oroszországban először épül nemzetközi nyomtávú vasút a kínai Huncsuntól a távol-keleti Zarubino kikötővárosokig - írta hétfői számában a Nyezaviszimaja Gazeta című napilap.

 

    A lap szerint orosz hivatalnokok azt hangsúlyozzák, hogy csak egy rövidebb vasúti szakaszról van szó, ám Pekingben nem bagatellizálják el a precedens jelentőségét: az Oroszországi Föderáció területén olyan infrastruktúra jelenik meg, amelyet nem az országon belülről irányítnak - a vonalon kizárólag kínai szerelvények haladnak majd -, és amely lehetővé teszi Kína számára expanziójának folytatását.
    Kínai tisztségviselők szerint a szállítás gyorsításához van szükség a nyomtáv egységesítésére, mert az átrakodás vagy a vagonok forgóvázának cseréje órákat, sőt napokat vesz igénybe. A Primorje-2 közlekedési folyosó megépítésére az ország keleti területeinek fejlesztéséért felelős orosz minisztérium tett javaslatot Pekingnek.
    A kínaiak a világon legelterjedtebb 1435 milliméteres vasúti nyomtávot alkalmazzák, csakúgy, mint Nyugat- és Közép-Európa, az Egyesült Államok, Kanada és mások. Oroszországban és a FÁK többi tagállamában 1520 milliméteres a nyomtáv.
    Oroszország még a cári időkben döntött a szélesebb nyomtáv mellett, megtámadása esetén így kívánva lelassítani az országba betörő ellenség utánpótlását. A lap felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkva ezt azóta is nemzetbiztonsági kérdésként kezeli, és bármilyen szorosak is voltak gazdasági kapcsolatai Európával, az ország nyugati területein sohasem változtatott ezen.