Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szerbiai választás - Az SNS bejelentette győzelmét

2016-04-25 06:13:54

 Bejelentette győzelmét az előre hozott parlamenti választásokon vasárnap késő este az eddig is kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS).

    Aleksandar Vucic, a párt elnöke a bejelentéskor a szavazatok 77 százalékos feldolgozottságára hivatkozott. Ez alapján a jobbközép SNS támogatottsága 50,9 százalékos. A második helyen - saját méréseik szerint - a párt eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt áll 11,23 százalékkal.
    Az ötszázalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS) 7,39 százalékkal, valamint az ellenzéki balközép Demokrata Párt (DS) 5,44 százalékkal. A többi párt nem lépte át az öt százalékos küszöböt, ugyanakkor 4,7 százaléka van a Boris Tadic volt államfő vezette hárompárti koalíciónak.
    Aleksandar Vucic kiemelte, hogy a választás állása azt bizonyítja, hogy a lakosság támogatta az eddigi kormány reformjait és az európai integrációt.
    Emellett a nemzeti kisebbségi pártok néhány képviselője is biztosan bejutott a törvényhozásba.
    Ezekre a pártokra az úgynevezett természetes küszöb alkalmazása érvényes, vagyis annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. Az egyetlen magyar párt, amely indult az országos választáson, a Vajdasági Magyar Szövetség volt, amely az eddigi öt képviselői hely megtartását tűzte ki célul.