Tivadar napja van. | 2024.04.20

ENSZ-ünnepség: a francia elnök cselekvést sürget a klímaegyezmény megvalósításában

2016-04-22 17:05:33

 A nemzetközi klímavédelmi egyezmény ENSZ-székházban rendezett aláírási ceremóniáján, pénteken felszólaló politikusok történelmi egyezményről beszéltek, Francois Hollande francia államfő pedig azt sürgette, hogy a megállapodás megszületése után az ahhoz csatlakozók immár mielőbb cselekedjenek is, és tegyenek meg mindent az egyezményben foglaltak megvalósításának érdekében.

    A francia elnök felhívással fordult az aláírók közé tartozó Európai Unióhoz is, hogy még az idén ratifikálja az egyezményt.
    Az előzetes programmal ellentétben szólásra emelkedett John Kerry amerikai külügyminiszter is, aki kiemelte, hogy az egyezmény meglódíthatja a gazdaság magánszektorát, s ezzel lökést adhat a világgazdaságnak is.
    A külügyminiszter Nelson Mandela néhai dél-afrikai vezetőt idézve azt mondta: a dolgok mindig lehetetlennek tűnnek, egészen addig, míg lehetségessé nem válnak. Kerry egyúttal azt ígérte, hogy az amerikai törvényhozás még az idén ratifikálja a párizsi egyezményt.
    Az aláírások ceremóniájának megkezdése előtt pódiumra lépett Leonardo DiCaprio amerikai színész is, akinek alapítványa tavaly 15 millió dollárt ajánlott fel környezetvédelmi csoportok támogatására. Rövid beszédében Leonardo DiCaprio úgy fogalmazott: a jelenlévők képviselik az utolsó esélyt a világ számára.
    Az aláírási ceremónián 171 ország képviselteti magát. Azok az országok, amelyek péntekig nem jelezték, hogy aláírják az egyezményt - köztük a világ legnagyobb olajtermelői közé tartozók is, például Szaúd-Arábia, Irak, Nigéria - szintén az év végéig csatlakozhatnak hozzá.
    Dilma Rousseff brazil államfő - egyedüliként a pénteken felszólalók közül - beszédében kitért országa belpolitikai helyzetére is, s azt mondta, hogy a brazilok képesek lesznek megakadályozni "a demokrácia visszavetését".