Gedeon napja van. | 2024.03.28

NGM: közös fellépés a V4-ekkel a digitális vállalkozások adóelkerülése ellen

2016-04-22 17:04:03

A visegrádi négyek (V4) közös javaslatot készülnek benyújtani az Európai Bizottságnak a digitális gazdaságban működő vállalkozások adóelkerülése ellen, erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken, az unió pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) ülésén - közölte a tárca az MTI-vel.

    A tárcavezető a közlemény szerint elmondta: Magyarország egy nemzetközi rendszer kialakítását kezdeményezi az internetes vállalkozásokra kivetett adók beszedése érdekében. A rendszer adóbehajtási kötelezettséget helyezne a bankokra és az egyéb, elektronikus fizetést lehetővé tevő szolgáltatókra, forrásadó alkalmazásával - tette hozzá. Az eljárás az EU minden tagállamában működhetne, így a rendszer a fizetések más tagállamokba áthelyezésével nem lenne megkerülhető.
    Varga Mihály arra is kitért a közlemény szerint, hogy az offshore ügyek felgöngyölítésére szakértői munkacsoport kezdte meg az információk elemzését a magyar adóhivatalban. Elmondta, a hatóság teljes eszközrendszerével szisztematikusan, a magánszemélyeket és cégeiket is érintően vizsgálja, történt-e Magyarországon adóeltitkolás.
    Magyarország elkötelezett az adócsalás elleni küzdelemben, az adóügyi információcsere kiterjesztésében, amely hatékony módszere lehet az offshore-ügyek felgöngyölítésének - jelentette ki a miniszter a tájékoztatás szerint.
    Az Ecofin ülésének egyik legfontosabb témája a panamai offshore-botrány lehetséges következményeinek a megvizsgálása volt, elsősorban az adócsalás, az agresszív adótervezési technikák és pénzmosás elleni aktuális uniós és nemzetközi kezdeményezéseket tekintették át.