Tivadar napja van. | 2024.04.20

Fazekas Sándor a halhús áfáját is csökkentené

2016-04-22 12:19:19

 A földművelésügyi miniszter a halhús áfájának csökkentését is indokoltnak tartaná.

    Fazekas Sándor a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. pénteki évértékelő rendezvényén hangsúlyozta, hogy más termékekhez hasonlóan a halhús áfáját is célszerű lenne 5 százalékra csökkenteni, hogy a hal ne legyen aránytalanul drága a sertés-és a baromfihúshoz képest.
    A kormány már foglalkozik a kezdeményezéssel, jelentette be és remélte, hogy az ágazat fehéredése érdekében is sikerül megoldást találni.     A miniszter hangsúlyozta, hogy a Tisza-tó Magyarország vezető ökoturisztikai célpontja, amely elképzelhetetlen a horgászat, a természetjárás, a turizmus, a termálfürdők nélkül és fontos a térség, az egész ország szempontjából. "Mintaszerű, ami a Tisza-tavon történik, sok együttműködő partner odafigyelése is testet ölt ebben" - ismerte el a Sporthorgász Kft. munkáját. Említést tett a vízügyi jellegű munkákról, útfelújításokról, kerékpárút-fejlesztésekről, és felidézte, hogy hamarosan átadják Tiszafüreden az ország legnagyobb kerékpáros centrumát.
    Hozzátette, hogy a Földművelésügyi Minisztérium is fontos partnernek tartja a kft.-t. A halgazdálkodásból származó állami bevételből, mintegy 620 millió forint felhasználására nyílik lehetőség a Tisza-tó térségében.     A teendők között példaként említette a jelentős károkat okozó kárókatonák gyérítésére vonatkozó erőfeszítéseket, amelynek köszönhetően az  állomány létszámát 25 százalékkal sikerült csökkenteni tavaly.     Jelezte, szükség van a 100 millió forintos tiszai halélőhely-fejlesztési programhoz hasonló további programokra. Továbbá nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok táborának gyarapítására, ezt a célt szolgálja a Tiszai-Pecasuli program.     A miniszter tájékoztatott arról is, hogy a nagykunsági birs-és szilvapálinka mint földrajzi eredetvédett termék levédése folyamatban van és elindult a tiszai halászlé hungarikummá jelölése.     Hegedüs Gábor,  a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Tisza-tó területe a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek 4,1 százalékát teszi ki, ahol az ország horgászfogásának 10,95 százaléka realizálódott 2014-ben, és kiemelte, hogy horgászturisztikai birodalmat szeretnének létrehozni a Tisza-tavon.