Emma napja van. | 2024.04.19

Afgán férfiakat fogtak el, mert halálosan megfenyegették feljelentőjüket

2016-04-22 08:57:06

 

Elfogtak három afgán férfit, aki halálosan megfenyegette szintén afgán feljelentőjét - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

    Ibolya Tibor azt írta, a gyanú szerint a férfiak súlyos fenyegetéssel próbálták arra kényszeríteni a sértettet, hogy vonja vissza ellenük tett korábbi, 2014-es feljelentését.
    A gyanúsítottak idén március 22-én jelentek meg a sértett budapesti üzletében, és megfenyegették, hogy megölik, a családját anyagilag ellehetetlenítik, az üzletét felgyújtják.
    A nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ speciális műveleti egysége, valamint a Készenléti Rendőrség közreműködésével elfogták és őrizetbe vették a három afgán férfit. A Budapesti Nyomozó Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki őket - olvasható a közleményben.