Auguszta napja van. | 2024.03.29

Budapesten startol szombaton a V4 nemzetközi kerékpárverseny

2016-04-21 11:22:41

 

A Budapest és Pannonhalma közötti 176 kilométeres szakasszal startol szombaton a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg.

    Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) 1.2 kiemelt minősítésű viadalának hét országból érkező mezőnye 12 órakor startol a Westend City Center nyugati főbejáratától, majd egyebek mellett Budakeszi, Telki, Zsámbék, Bicske, Zirc és Csesznek érintésével érkezik meg Pannonhalmára.
    Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a kerékpárverseny célja, hogy a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - idén 25 éves együttműködését közelebb hozza az emberekhez.
    "Ha a négy ország gazdasági teljesítményét összeadjuk, akkor a világ tizenötödik legnagyobb gazdaságáról beszélünk" - jelentette ki Szabó László, majd kitért arra, hogy a V4-ek soha nem cselekedtek együtt annyit, mint az elmúlt két évben. Hangsúlyozta: "az esemény olimpiai kvalifikációs viadal, melyet százezer euróval támogatunk".
    Beata Jaczewska, a Visegrádi Alap igazgatója úgy fogalmazott: a négy nemzet szerinte most jobban megérti egymást, mint korábban, ezért az elmúlt 25 évnél is hosszabb közös jövő áll a V4-ek előtt.
    Törzsök Zsolt, a V4 kerékpárverseny magyarországi szakmai koordinátora arról beszélt, hogy a Budapest-Pannonhalma etapon hét ország 120 versenyzője vesz részt. A négy érintett országon kívül még Ausztriából, Ukrajnából és Spanyolországból érkeznek versenyzők, összesen kilenc professzionális gárda, két regionális, valamint további kilenc klubcsapat lesz ott a rajtnál.
    "Lovassy Krisztián kivételével a teljes magyar élmezőny elindul a versenyen, amelynek összdíjazása nettó 1,1 millió forint" - tette hozzá, majd elmondta azt is, hogy a viadal nagykövetei a kétszeres Giro d'Italia győztes Gilberto Simoni, valamint a belga Nico Mattan lesznek.
    A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezők gondolnak a hobbikerékpárosokra is, akik számára pénteken 13 órától és szombaton 10 órától kétnapos színes biciklis közönségprogramot szerveznek a West End City Centernél.
    A V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny következő szakaszait Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban rendezik, utóbbi helyszínen lesz az összetett eredményhirdetése.