Emma napja van. | 2024.04.19

Debreceni orvosdiagnosztikai alkalmazás nyert országos versenyt

2016-04-20 06:07:59

 

Debreceni egyetemisták orvostanhallgatók felkészülését segítő alkalmazása nyerte a Microsoft országos innovációs versenyét - közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.

 

    Közleményük szerint a világ egyik legjelentősebb, kifejezetten fiataloknak és egyetemistáknak szóló technológiai versenye, a Microsoft Imagine Cup magyarországi döntőjén a debreceni fejlesztőkből álló MEDcases csapata lett az abszolút győztes. Orvosi diagnosztikai alkalmazásuk segítségével az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken, a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel hivatásukra.
    A négytagú csapat három tagja a Debreceni Egyetemhez kötődik: Tóth Gábor orvosként végzett és most az egyetem PhD-hallgatója, csakúgy, mint Vincze János, aki az orvosi mellett a programtervező informatikus szakot is elvégezte, Katona Tamás pedig a programtervező informatikus mesterképzés végzős hallgatója. A csapat negyedik tagja, a debreceni Herdon Andrea a Budapesti Corvinus Egyetemen tanul gazdasági és marketing szakirányon.
    Tóth Gábor elmondta: a fejlesztést az motiválta, hogy tapasztalataik szerint "az orvosi diagnosztikához szükséges komplex gondolkodást tankönyvekből és előadásokból nehéz megtanulni". 
    Alkalmazásukban virtuális betegek jelennek meg, akik valamilyen panasszal és tünetcsoporttal jelentkeznek a "szakrendelőben" - mondta, hozzátéve: a programban rendelkezésre áll majd a diagnosztikus lehetőségek teljes tárháza, és a leghatékonyabb, leggyorsabb módon kell eljutni a diagnózishoz. 
    Ez segíti a rezidenskénti helytállást: ha a frissen végzett orvosok döntések elé kerülnek, csökkenhet a felesleges vizsgálatok és az esetleges félrediagnosztizálások száma - magyarázta.
    Vincze János hozzátette: a fejlesztők célja, hogy az összes ismert betegséget megjelenítsék a programban. Az alkalmazás bővítésében a Debreceni Egyetem orvosai vesznek részt, akik hamarosan kezükbe vehetik az első verziót, amelybe eseteket tudnak felvinni. Ezt követi a tesztidőszak, amikor debreceni orvostanhallgatók és orvosok próbálhatják majd ki a MEDcases nevű alkalmazást - jegyezte meg.
    A programot angol nyelven fejlesztik a fiatalok, néhány hét múlva lesz a közép-európai verseny, amelyre már az applikáció próbaverzióját is a zsűri rendelkezésére kell bocsátaniuk. 
    Ha a nemzetközi versenyen is díjazzák az egyedülálló alkalmazást, akkor nyáron a világdöntőn, Seattle-ben folytatódhat a Microsoft Imagine Cup a debreceni fejlesztők számára.
    A programnak természetesen lesz magyar nyelvű verziója is, és valamennyi ismert mobilplatformra letölthető lesz majd - közölte az egyetem.