Rudolf napja van. | 2024.04.17

Dohányboltok fosztogatóit fogta el a rendőrség

2016-04-18 09:46:40

 

Elfogott a rendőrség egy betörőbandát, amelynek tagjai az ország négy megyéjében több dohányboltba törtek be - jelentette be Tarcsa Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi főtanácsadója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

    Mint mondta, a bűnügyi elemző-értékelő munka során tűnt fel, hogy Kelet-Magyarországon több tíz dohányboltba a tető vagy a fal megbontásával jutottak be a tettesek; az elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a betöréseket feltehetően ugyanaz a banda követte el. 
    Tóth Csaba, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a banda március 6-án az egyik szeghalmi élelmiszer-áruházba telepített dohányboltba tört be, úgy, hogy megbontották az áruház 30 centis téglafalát. A dohányboltból egymillió forint értékben vittek el dohányárut és készpénzt. A tetteseket akkor nem sikerült elfogni, mert a bejelentés nem a rendőrséghez futott be, hanem az áruház képviselőjéhez. 
    Két nappal később Orosházán azonban megzavarták a betörőket, amikor szintén egy dohányboltot próbáltak meg kifosztani. A menekülő elkövetők a dohánybolt tetején hagyták a falbontó kalapácsukat, a kötélhágcsót, valamint az eltulajdonított értékeket. 
    A négy menekülő férfit aznap hajnalban fogták el Szeghalom közelében. A gyanú szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 11 nemzeti dohányboltba törtek be 2015. március és 2016. február között, Békés megyében két betörést követtek el, de "dolgoztak" Hajdú-Bihar és Heves megyében is. A lopásokkal legalább tízmillió forint kárt okoztak, a rongálásokkal pedig legalább 1,6 milió forint kárt. 
    Mivel a szabolcsi bűncselekményeket korábban követték el, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja velük szemben az eljárást. A rendőrség szerint a férfiakat további bűncselekményekkel fogják meggyanúsítani. 
    Bukovenszki Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: a gyanúsítottak közül ketten előzetes letartóztatásban vannak, ketten szabadlábon védekeznek. 
    Mint mondta, jellemző volt, hogy a tettesek nem vitték azonnal magukkal a zsákmányukat, hanem a menekülési útvonalukon lévő fás területen elrejtették, avarral betakarták, és "a pihentetés" után, napok múlva vették magukhoz.