Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az FM a Helyi termék éve eseménysorozat folytatását tervezi

2016-04-15 20:29:00

 A Helyi termék éve eseménysorozat folytatását tervezi a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szeptembertől  - mondta Zsigó Róbert, a szaktárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

    Emlékeztetett arra, hogy az öt évvel ezelőtt indított programsorozat célja az ismeretterjesztés és a bemutatkozás volt. Tavaly húsz szakmai fórumot rendeztek, egyebek mellett létrejött egy online piackereső is. Az államtitkár elmondása szerint igyekeztek tudatosítani, hogy ha az ős- és kistermelők, élelmiszer-előállítók helyben összefognak, akár egy áruházzal is fel tudják venni a versenyt.
    Emlékeztetett, hogy a Helyi termék éve programsorozat eredményeként egyre több helyi piac kínálják a termelők termékeiket. Februárban már 271 termelői piac működött az országban, öt év alatt pedig a regisztrált kistermelők száma megháromszorozódott, 15 ezerre emelkedett.
    Tavaly a magyar vásárlók is tudatosabbak lettek, többen keresik a magyar, illetve a helyben megtermelt, előállított élelmiszereket - mutatott rá az államtitkár.