Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kövér: identitás nélkül nem lehet egy állami közösséget megtartani

2016-04-15 19:16:00

 Az állam egy nemzetnek a közössége, amelyet nem lehet identitás nélkül megtartani - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az MTI-nek a nyugat-lengyelországi Poznanban, miután a lengyel szejm és a szenátus összevont, a kereszténység felvételének 1050. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi ülésén vett részt.

    Andrzej Duda lengyel elnök, az európai parlamentek képviselői, a lengyel kormány tagjai, valamint egyházi méltóságok - köztük a Ferenc pápa legátusaként érkezett Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár - részvételével tartott ünnepi ülés a háromnapos állami és egyházi megemlékezések része. A csütörtöki programon Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke is jelen volt.
    Kövér László - utalva arra az ünnepi beszédre, melyet a parlamenti fórumon a lengyelországi kereszténység felvételének történelmi jelentőségéről Duda mondott - úgy értékelte: "anélkül, hogy napi politikai utalásokat tett volna, lengyel államfő világosan megmagyarázta, mi egy állam fennállásának, működéképességének és fejlődésének az identitással való összefüggése". Hozzátette: "nem lehet identitás nélkül egy közösséget fenntartani, az állam pedig egy nemzetnek a közössége".
    A házelnök példaértékűnek értékelte azt, ahogy Lengyelország a keresztény hagyományához viszonyul. "Ez nem választható el attól az aktuálpolitikai helyzettől, mely jelenleg egyrészt Lengyelországban áll fenn, másrészt körülveszi Európában Lengyelországot, és Magyarországot is" - tette hozzá Kövér.
    "A keresztény identitás képes volt a lengyeleket és a magyarokat is több mint ezer éven keresztül fenntartani" - folytatta a magyar politikus, hozzátéve: " "elhamarkodott lenne ezt az erkölcsi alapot mindenféle szedett-vedett ideológiákkal próbálni meg helyettesíteni". "A görög filozófián, a római jogon és a kereszténységen alapuló európai civilizáció megőrzéséhez mindhárom említett pillér szükséges" - vélte a házelnök.
    Kövér László meggyőződését fejezte ki, hogy jelenleg Európában a leginkább a közép-európai országok hordozzák azt az értékbeli örökséget, melyet ezer éve a Nyugattól kaptak. "A mi hivatásunk az, hogy Európa érdekében visszaszolgáltassuk a multikulturalitás uralta nyugat-európai országoknak ezen örökség rájuk eső részét" - szögezte le a házelnök.
    Elmondta: poznani látogatása során Marek Kuchcinskival, a lengyel szejm elnökével, valamint Stanislaw Karczewski szenátusi elnökkel összehangolták álláspontjaikat azt a kibontakozó vitát illetően, "ami ma Európa jövőjéről szól, és amelynek során az Európai Egyesült Államok, a föderalisztikus, Brüsszelből irányított Európa hívei eléggé harciasan bontottak zászlót".
    Kövér László arra a nyilatkozatra utalt, amit nemrégen a német, olasz, luxembourgi és francia házelnök bocsátott k. Ez - mint értékelte - "valójában a politikai integráció erősítésére hív fel, úgy beállítva a jelenlegi helyzetet, mintha Európa mai aktuális problémái - legyen szó akár gazdasági válságról, vagy a tömeges migrációról - éppen azért következtek volna be, mert még nem tudtuk szuverenitásunkat teljes mértékben alárendelni valamiféle politikai központnak, mely majd megmondja helyettünk, mi a jó".
    A magyar házelnök reményét fejezte ki: a visegrádi országok, bár kormányzataik különféle politikai irányzatokhoz tartoznak - a lengyel konzervatívoktól kezdve egészen a vegyes összetételű szlovák kormányig - az európai véleménycsere során együtt tudnak működni a nemzeti szuverenitás megőrzése érdekében.
    A lengyelországi jubileumi év keretében arról emlékeznek meg, hogy a Piast-dinasztiát alapító I. Mieszko fejedelem valószínűleg 966 nagyszombatján, április 14-én keresztelkedett meg. Mieszkót a keresztség szentségében egy, a cseh Premysl-házból származó felesége, Dobrava udvarához tartozó pap részesítette, megteremtve ezzel a nyugati civilizációs körhöz csatlakozó lengyel állam létrejöttének előfeltételeit.