Auguszta napja van. | 2024.03.29

NVI: budapesti diákok nyerték a Túl az első X-en! középiskolai vetélkedő döntőjét

2016-04-15 12:15:00

 

A budapesti, X. kerületi Bornemisza Péter Gimnázium (Ki)Választottak nevű csapata nyerte meg a "Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz!" elnevezésű középiskolai vetélkedő országos döntőjét - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken az MTI-vel.  

    Az NVI, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület által szeptember 30-án útjára indított nagyszabású középiskolai vetélkedő célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, valamint a választások jelentőségét, és így, jövőbeni elsőválasztóként tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.
    A versenyre 14-18 éves diákok neveztek, négyfős csapatokat alkotva. Összesen 215 csapat, vagyis 860 diák küldte el jelentkezési lapját a megadott határidő lejártáig. A hét regionális döntőt követően csütörtökön tartották az országos döntőt, amelyen 14 csapat (56 diák) vett részt.
    Az országos döntőben a fiataloknak szóbeli és írásbeli feladatokban kellett számot adniuk tudásukról. A diákok először az előzetesen elkészített, választási részvételre ösztönző plakátjaikat mutatták be, és egy a választási és az európai uniós ismeretekre fókuszáló írásbeli tesztet töltöttek ki. A csapatok vitafeladatban és fogalommeghatározásban tehették próbára tudásukat.
    A versenyen első helyezést ért el a X. kerületi Bornemisza Péter Gimnázium (Ki)Választottak nevű csapata. A diákok nyereménye egy-egy okostelefon, valamint strasbourgi utazást nyertek iskolájuk részére az Euroscola-játék 2016 őszi fordulójára az Európai Parlament székhelyére.
    A második helyezett a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium A3 nevű csapata lett, a harmadik helyezést a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Szilur nevű csapata érte el.
    A tervek szerint a vetélkedőt a következő tanévben is megrendezik.