Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári Bence: a felügyeletet minden iskolában meg kell oldani

2016-04-13 06:50:53

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a sztrájkra készülő minden iskolában meg kellene oldani a gyerekfelügyeletet, ez lenne az érdeke a diákoknak és a szülőknek is.

 

    Rétvári Bence szerda reggel az M1 aktuális csatornán a pedagógus-demonstrációval kapcsolatban azt mondta, eddig - a köznevelési kerekasztal munkájával párhuzamosan a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 25 pontos követeléséről is tárgyaltak, de az érdekképviselet bejelentette a sztrájkot, innentől pedig az elégséges szolgáltatásról folyik a vita.
    Rétvári Bence hozzáfűzte, nem tudni, hogy az eddigi eredményeket elértnek tekintik-e, vagy sem. Szerinte sztrájkolni mindenkinek van joga, de senkinek nincs joga a gyerekek életét ellehetetleníteni, ezért kell a felügyeletet és étkeztetést minden iskolában megoldani.
    Az államtitkár jelezte, hogy egy 2013-as megállapodásban a PSZ lemondott a munkabeszüntetés jogáról bizonyos változtatásokért cserébe.
    Rétvári Bence elmondta: a pedagógusok béremelése miatt 238 milliárd forint plusz jutott az ágazatnak, emellett uniós forrásokból több mint százmilliárdot fordították beruházásokra, így összességében a bruttó hazai termék (GDP) bruttó 6,14 százalékát fordítják oktatásra. Megjegyezte: a legfejlettebb államokat tömörítő OECD legalább 6 százalékot tart szükségesnek. 
    Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a pedagógusok sztrájkbizottságának azon követelésre reagálva, hogy a pedagógus munkakörben alkalmazottak kötelező óraszámát heti 22 órában határozzák meg, elmondta: a kormányzat álláspontja szerint nem indokolt változtatás. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy alig van pár ország, ahol kevesebb tanítási órája van egy tanárnak egy évben mint Magyarországon.
    Ez a követelés "egy burkolt fizetésemelést is rejthet magában", hiszen, ha csökken az óraszám, de a tanárok ugyannyi órát tartanak, akkor a már eddig megtartott órakért túlórapénz jár - tette hozzá.
    Rétvári Bence kijelentette: a kormány tartja magát a pedagógusokkal kötött korábbi megállapodáshoz és idén szeptemberben 3,5 százalékos béremelés lesz. A béremelés jövő szeptemberben folytatódik. Ezen túlmenően további bérigényt nem tudunk teljesíteni - mondta.