Emma napja van. | 2024.04.19

Világgazdaság-EU A lakásárak 3,8 százalékkal emelkedtek az Európai Unióban tavaly október-decemberben

2016-04-12 10:33:02

Az Európai Unió egészében 3,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 2,9 százalékkal emelkedtek a lakásárak a tavalyi negyedik negyedévben éves összehasonlításban - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden kiadott jelentésében.
A tavalyi harmadik negyedévben az Európai Unió egészében 3,1, az euróövezetben pedig 2,3 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, azaz a negyedik negyedévben gyorsult az árak emelkedése, 0,7, illetve 0,6 százalékponttal.
    Az előző negyedévhez képest az EU-ban 0,2 százalékkal növekedtek a lakásárak, az euróövezetben pedig stagnáltak tavaly október-decemberben. Ez erős lassulás a harmadik negyedévhez képest, hiszen július-szeptemberben az EU-ban még 1,3 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,0 százalékkal drágultak a lakások negyedéves szinten.
    Tavaly az áremelkedés dinamikája töretlen volt éves szinten: az euróövezetben az első negyedévben 0,7 százalékkal, a másodikban 1,6 százalékkal, a harmadikban 2,2 százalékkal, a negyedikben pedig 2,9 százalékkal, míg az unióban rendre 2,4 százalékkal, 2,7 százalékkal, 3,2 százalékkal, végül 3,8 százalékkal drágultak a lakások.
    Negyedéves szinten viszont a második negyedévben volt a legerősebb a drágulás, onnantól lassult az ütem. Az euróövezetben az első negyedévben 0,1 százalékkal, a másodikban 1,8 százalékkal, a harmadikban már csak 1,0 százalékkal drágultak a lakások, a negyedik negyedévben pedig nem is változtak az árak. Az unióban az első negyedévi 0,5 százalék után 1,7 százalékos volt az áremelkedés április-júniusban, majd a harmadik negyedévben 1,4 százalékra, a negyedikben pedig 0,2 százalékra lassult az ütem.
    Magyarországon éves összehasonlításban az első negyedévben 10,1 százalékkal, a második negyedévben 12,4 százalékkal, a harmadikban 13,9 százalékkal, a negyedikben pedig 10,3 százalékkal drágultak a lakások. Negyedéves szinten január-márciusban 3,5 százalékkal, április-júniusban 4,3 százalékkal, július-szeptemberben pedig 3,2 százalékkal emelkedtek az árak, október-decemberben pedig 0,9 százalékkal csökkentek.
    A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Svédországban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 14,2 százalékkal a lakásárak október-decemberben, majd Magyarország következik 10,3 százalékkal. A harmadik helyezett Nagy-Britanniában egy számjeggyel mérhető ütemben, 7,1 százalékkal drágultak a lakások. Három országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben, 2,1 százalékkal Horvátországban, míg Olaszországban 0,9 százalékkal, Cipruson pedig 0,6 százalékkal értek kevesebbet a lakások.
    A harmadik negyedévhez képest Bulgáriában (+3,1 százalék), Lettországban (+2,3 százalék) és Svédországban (+2,0 százalék) drágultak a legnagyobb mértékben a lakások. Csökkenést jegyeztek fel tíz országban, a legnagyobb mértékűt, 4,2 százalékosat Ciprus esetében, majd Litvánia (-2,1 százalék), Ausztria (-1,7 százalék) és Málta (-1,4 százalék) következik. Magyarország az ötödik ebben a sorban a 0,9 százalékos visszaeséssel.
    Az Eurostat utolsó negyedévi statisztikája nem tartalmazza Görögország adatait.