Emma napja van. | 2024.04.19

Még egy vajdasági magyar párt adta át választási listáját

2016-04-09 16:54:56

 

A második vajdasági magyar párt is átadta választási listáját az április 24-i előre hozott szerbiai parlamenti választásokra, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) egy horvát kisebbségi párttal, a Horvátok Demokratikus Közösségével (HDK) együtt vág neki a megmérettetésnek.

 

    A sajtó és a politikai elemzők is unalmasnak, laposnak és szellemtelennek tartják az idei szerbiai választási kampányt, és leginkább azt róják fel a politikusoknak, hogy nincs egyetlen olyan témakör sem, amellyel kiemelten foglalkoznak. A Danas című napilap szerint nincs témája a kampánynak, sokkal inkább a személyeskedésre és a negatív üzenetekre épül, valamint sok "elaprózott" ígéretet lehet hallani.
    Nem unalmas viszont ez az időszak a vajdasági magyarok számára. A mintegy 250 ezer fős szerbiai nemzeti kisebbségnek öt pártja van, valamint egy politizáló civil szervezete, amely nemrég alakult, de máris nagy célokat tűzött maga elé, és tagjai a választásokon is indulnak.
    A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) néhány nappal a választások kiírása után adta át választási listáját, amelyen 250 személy szerepel. A VMSZ listáját két másik vajdasági párt, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Magyar Egység Párt (MEP) támogatta.
    Több párt és koalíció az utolsó pillanatra hagyta a listaátadást, így péntek éjfél körül nagy volt a nyüzsgés a választási bizottság belgrádi központjában. Az "utolsóként érkezők" között volt a VMDK is.
    Listájukon a horvát jelöltek mellett helyet kaptak a nyáron alakult civil szervezet, a Magyar Mozgalom (MM) tagjai is, akiknek egy része korábban a VMSZ-ben töltött be magas rangú tisztséget, ám az MM-be való belépése után kizárták a pártból. A Magyar Mozgalom februárban jelentette be, hogy indul a választásokon, és egy magyar nemzeti alternatívát kíván felmutatni a VMSZ-szel szemben.
    A VMDK-HDK magyar-horvát koalíció képviselői a szombaton kiadott közleményükben úgy fogalmaztak: "azzal a nem palástolt céllal indulunk az áprilisi választásokon, hogy a rosszkedvű, csalódott, reményét vesztett és folyamatosan sorvadó vajdasági magyarságot felrázzuk a tespedtségéből, hogy cselekvésre ösztönözzük, hogy megszabadítsuk a vajdasági magyar közéletet a kirekesztéstől, a félelemtől, az egyszólamúságtól és a párt alapú foglalkoztatástól".
    A VMDK-HDK választási listáját még nem hirdették ki. 
    A Vajdasági Magyar Szövetség szerint több szempontból is bebizonyosodott, hogy a VMSZ-é az egyetlen magyar lista a parlamenti választáson.
    Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti frakcióvezetője szombaton elmondta: egyrészt a VMDK-HDK-listának nincs meg a kellő számú, 10 ezer támogatói aláírása, mert kiderült, hogy olyanok is támogatták a listát, akik vagy nem szerepelnek a választói névjegyzékben, vagy már más pártnak is aláírtak, másrészt pedig az aláírók körülbelül 30 százaléka Közép- és Dél-Szerbiából származik.
    "Ebből, azt gondolom, leszűrhető, hogy ez a lista nem a magyar emberek támogatásának köszönhetően próbál meg részt venni a választásokon" - fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy ha sikerül is a hiányzó aláírásokat - mások segítségével - pótolniuk, "lehullott a lepel, és világossá vált, hogy egy olyan lista, amelynek a választási indulását több ezer közép- és dél-szerbiai, nem magyar nemzetiségű állampolgár támogatja, nem tekinthető magyar listának".
    A közvélemény-kutatások szerint a szerbiai választásokat elsöprő többséggel nyeri majd meg a jelenleg is kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS).