Andrea napja van. | 2024.04.18

Czibere Károly: támogatni kell a társadalmi elfogadás infrastruktúráját

2016-04-09 08:27:00

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint minden eszközzel támogatni kell a társadalmi elfogadás, befogadás infrastruktúrájának kiépítését.

    Czibere Károly a Cigánykerék - roma értékek fesztiválja elnevezésű rendezvényen, pénteken Budapesten elmondta, a feladat az, hogy az egymás mellett élés helyett "közös utat, közös sorsot és közös jövőt építsünk". 
    "Mi ma itt, Magyarországon ebben vagyunk érdekeltek" - tette hozzá, feladatként említve, hogy közös értékké, kinccsé váljanak a roma kultúra értékei, kincsei.
    Az államtitkár a rendezvényről elmondta: az ilyen fesztiválok hosszú távon gyarapítják a társadalmat és az országot az összetartozás és az együttműködés kultúrájának erősítésével, mert "a mi társadalmunk akkor erős és akkor élhető igazán", ha benne társadalmi és helyi szinten is érvényesülnek ezek az értékek.
    Ez tudja megadni az ember méltóságát és annak teljes kibontakozását, ez tud ráébreszteni "a közösséggel szembeni felelősségünkre, kötelezettségünkre is, ez az a hitvallás, ami összeköt bennünket" - fogalmazott az államtitkár, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy megmutassuk a roma kultúra sokszínűségét is, minél többeknek lehetőséget adva rácsodálkozni, "mit is jelent ez az egész társadalmunkat gazdagító kincsestár".
    Czibere Károly kitért arra is: az összetartozás és az együttműködés mellett a társadalmi elfogadás és befogadás két fontos eleme a párbeszéd és a bizalom.