Tivadar napja van. | 2024.04.20

Hargitay András: a MÚSZ mindenfajta erőszakot elítél

2016-04-08 12:33:00

 Hargitay András szerint a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) mindenfajta erőszakot elítél, de nem zárja ki, hogy a bizonyságát is megkapja annak, amit Kiss László állít.

    Az utánpótlás szövetségi kapitánya pénteken, azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Kiss László csütörtökön lemondott felnőtt szövetségi kapitányi posztjáról.
    Hargitay András nyilatkozatában szomorúan értékelte a történteket.
    "Nagyon nagyra értékelem, hogy a Halhatatlanok Klubja nem fordított azonnal hátat az eddig általa nagyra becsült Kiss Lászlónak" - szögezte le az utánpótlás-kapitány, aki versenyzőként olimpiai bronzérmet, világ- és Európa-bajnokságot nyert. Hozzátette: ugyanakkor nagyon bántja, hogy van olyan tekintélyes sportvezető, aki két-három nappal ezelőtt még dicsőítette Kiss Lászlót, tegnap viszont már egy mondatra sem méltatta.
    "Pedig Kiss László neki is, nekem is és többeknek elmondta, hogy 1961-ben nem az történt, amit a perirat rögzített. Véleménye szerint egy koncepciós per egyik áldozata volt, mert bizony abban az időszakban ilyenek is zajlottak, de ő igenis be fogja bizonyítani, valójában mi történt. Kijelenthetem, hogy a MÚSZ mindenfajta erőszakot elítél, de - érthető módon - nem zárja ki, hogy a bizonyságát is megkapjuk annak, amit Kiss László állít" - hangsúlyozta a MÚSZ alelnöke.
    A szakember elmondta, nagyon bízik benne, hogy megnyugszanak a kedélyek, majd így folytatta:
    "Kijelenthetem, hogy remek csapatunk van, a sportolóktól, edzőktől, vezetőkig bezárólag. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat vonultatunk fel, az előttünk álló Európa-bajnokságon, olimpián, a 2017-es világbajnokságon több győzelemre esélyes klasszissal rendelkezünk" - mondta, kitérve arra is, hogy a MÚSZ elnökét, Gyárfás Tamást úgyis, mint a FINA alelnökét idén a nemzetközi úszószövetség Gold Pinnel tüntette ki, amelyet annak ítélnek, aki a legtöbbet tette a világ úszósportjáért.
    "Számomra elkeserítő, hogy őt, mint ahogy a szövetséget, azért is támadják, mert kiállt az évtizedek óta szakmailag itthon és világszerte elismert Kiss László mellett, holott szerintem éppen az lett volna a visszatetsző, ha nem ezt teszi" - jelentette ki Hargitay András.
    Kiss Lászlóról kedden a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.
    Szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót. Ugyanakkor a világbajnok Cseh László csütörtökön Facebook-oldalán jelezte, nem kapott meghívót az elnökségi ülésre és nem vett részt rajta. A MÚSZ sajtóosztálya a Népszabadsággal azt közölte, nem az elnökség, hanem a szövetség szűkebb vezetői köre állt ki Kiss László mellett.
    A 75 éves szövetségi kapitány csütörtökön a magyar sport érdekeire, valamint a személyét ért támadás folytán megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott tisztségéről. Egyben jelezte, hogy az "ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében" megtette a szükséges lépéseket.
    Az ügy miatt a Demokratikus Koalíció pénteken lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökét.