Auguszta napja van. | 2024.03.29

Forrásfeltárással készül a reformáció 500. évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár

2016-04-06 14:01:00

 Az 1526 és 1570 közötti korszak magyar forrásanyagának teljes körű feltárásával és adatbázisba rendezésével, valamint kapcsolódó ismeretterjesztő és tudományos programokkal készül a reformáció 2017-ben esedékes 500. évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).

    Rácz György, az MNL főigazgató helyettese a projekt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a reformáció, a hitújítás rendkívül mély nyomot hagyott a Kárpát-medencei népek történelmében, ugyanakkor a magyarországi elterjedéséről tanúskodó levéltári dokumentumállomány darabszintű rendszerező feldolgozása eddig nem történt meg.
    A projektet támogató, 2014 óta működő Reformáció Emlékbizottság részéről Hafenscher Károly miniszteri biztos úgy fogalmazott: a nagy történelmi eseményekről, folyamatokról, köztük a hitújításról is hajlamosak vagyunk klisékben beszélni, az új adatok és források feltárása, bemutatása azonban lehetőséget nyújt a kialakított képünk új nézőpontokkal gazdagítására.
    Az 500 éves jubileum méltó megünneplésére létrehozott emlékbizottság a tervek szerint emlékhelyet is kialakít a reformáció tiszteletére a budai Várban található Murád pasa bástyájánál - fűzte hozzá Hafenscher Károly.
    Az MNL országos intézményhálózata a mintegy 300 ezer folyómétert kitevő forrásanyag már elindult feltárása, digitalizálása és online elérhetővé tétele mellett a várhatóan jövőre érkező tudományos eredmények szélesebb körben történő bemutatására is hangsúlyt helyez - ismertette a részleteket Fülöp Tamás, az MNL megyei ügyekért felelős főigazgató-helyettese, aki hozzáfűzte azt is, hogy a teljes projekten 60 munkatársuk dolgozik.
    A tudományos publikációk, kiadványok, konferenciák mellett többek között vándorkiállítást és levéltár-pedagógiai foglalkozásokat szerveznek a fiatalok számára, valamint elindítottak egy központi információs portált is a reformacio.mnl.gov.hu internetes címen.
    A weblapon a projekttel kapcsolatos eseményekről, hírekről és eredményekről tájékozódhatnak az érdeklődők, valamint böngészhetik a protestáns kulturális adatbankot is, amely ízelítőt ad abból, mi mindent adott a reformáció a magyar kultúrának.
    Fülöp Tamás kitért arra is, hogy az MNL Országos Levéltára szintén célul tűzte ki a ma Magyarország területén, valamint határon túl található szabad királyi városok vonatkozó iratanyagának feldolgozását, mivel az itteni német nyelvű polgárság kulcsszerepet játszott a reformáció elterjesztésében 1526-ot követően.