Emma napja van. | 2024.04.19

Orbán Viktor az OECD főtitkárával tárgyal Párizsban, április 18-án Németországba látogat

2016-04-06 08:17:53

 

Orbán Viktor miniszterelnök Párizsba utazott, ahol csütörtökön megbeszélést folytat Angel Gurríával, az OECD főtitkárával, majd felszólal a szervezet tanácsülésén - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője  az MTI-t szerdán. A kormányfő útja során nem hivatalos megbeszélést folytat a francia politikai élet több meghatározó személyiségével is - tette hozzá.

 

    Az Orbán Viktor németországi látogatásával kapcsolatos német lapértesüléseket Havasi Bertalan úgy kommentálta: a miniszterelnök április 18-án, 19-én és 20-án tartózkodik Németországban. Stuttgartban és Bonnban tárgyal majd vállalatvezetőkkel és a politikai élet szereplőivel, illetve több fórumon is előadást tart. 
    Havasi Bertalan helytállónak nevezte azt a lapinformációt is, miszerint a magyar kormányfő 19-én találkozik Helmut Kohl korábbi német kancellárral.
    Tekintettel arra, hogy a programok egy része nem sajtónyilvános, illetve folyik még a szervezés, a részletekről később tudnak tájékoztatást adni - közölte a sajtófőnök.