Emma napja van. | 2024.04.19

Idén előbb kezdődik a szúnyogirtás a Balatonnál

2016-04-05 13:00:19

 

A balatoni csípőszúnyog-gyérítés elrendelésének idejét meghatározó szakértői csoport szerint szükségessé vált az idei első biológiai védekezés, amelyet a következő hét elején tartanak - tájékoztatta Balassa Balázs, a szúnyogirtást koordináló Balatoni Szövetség elnöke kedden az MTI-t.

 

    A jelentős esőzések miatt a szúnyogirtás megkezdésére a korábbi éveknél pár héttel korábban lesz idén szükség. Tavaly például május elején kellett csak elrendelni az első biológiai védekezést. 
    A szakértők március 22-én és 23-án vizsgálták a kiemelt üdülőövezet térségét, mintákat véve a tó körüli tenyészőhelyekről, főként a változó vízborítottságú magas sásos, nádas és gyepes élőhelyekről. A tapasztaltak szerint jelentős volt a vízborítottság és a lárvák megjelenése. Emiatt, továbbá az időjárás-előrejelzések alapján tartották szükségesnek az első biológiai védekezés elrendelését, amely a tervek szerint április 11-12-én, rossz idő esetén két nappal később lesz. A gyérítést 1907 hektáron fogják elvégezni, az belterületet, lakóövezeteket nem érint.
    Tekintettel arra, hogy az állami hozzájárulás formájáról és mértékéről még folynak a tárgyalások, az első biológiai védekezés csaknem tízmilliós költségét a Balaton-parti önkormányzatok finanszírozzák. A helyi remények szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz állami támogatás a célra, és a Magyar Turizmus Zrt. állja majd a szúnyogirtás költségeinek felét - mondta Balassa Balázs.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó