Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hétfőn érkeznek Németországba a Törökországból elsőként befogadott szír menekültek

2016-04-01 20:48:00

Hétfőn érkezik Németországba a menekültválság kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás keretében Törökországból befogadandó szír menekültek első csoportja - közölte pénteken Berlinben a német belügyminisztérium szóvivője.

    A szóvivő elmondta, hogy nagyjából 50 szíriai állampolgár, többnyire gyermekes családok érkeznek majd a menekültválság terheinek az EU és Törökország közötti megosztását szolgáló program első csoportjában.
    Az alsó-szászországi Friedlandban helyezik el őket a tartományi központi menekültügyi befogadóállomáson - tette hozzá.
    Az EU-Törökország megállapodás alapján uniós országoknak egyelőre egy szíriai menekültekből álló 72 ezer fős kontingenst kellene befogadniuk Törökországtól, cserébe azért, hogy Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba átkelő menedékkérőket.
    A szóvivő hozzátette: a német kormány azzal számol, hogy hétfőn megkezdődik a megállapodás másik központi elemének végrehajtása is, vagyis elkezdik visszaszállítani Törökországba az Égei-tengeren a görög szigetekre átkelt menedékkérőket.
    Németországba az idén eddig nagyjából 100 ezer menedékkérő érkezett, pontos számukat várhatóan a jövő héten közli a belügyminisztérium. Az év első heteiben még rendre 2000 ezer körül volt a naponta érkezők száma, az utóbbi hetekben pedig ez a szám a 100 körüli szintre süllyedt.
    Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter erről a folyamatról a Münchner Merkur című bajor lapnak azt mondta, hogy Ausztria és a nyugat-balkáni országok nagy szolgálatot tettek Németországnak, hiszen a balkáni migrációs folyosó osztrák kezdeményezésre végrehajtott lezárásából mindenekelőtt Németország profitál.
    Sok német hálás ezért, több százan küldtek már köszönő levelet vagy e-mailt a bécsi belügyminisztériumba  - mondta az osztrák belügyminiszter a szombaton megjelenő interjúból a Münchner Merkur honlapján előzetesen közölt részletek szerint.