Emma napja van. | 2024.04.19

Ötezer menekült befogadására képes tábort épít Törökország az Égei-tengernél

2016-03-31 06:00:30

Ötezer menekült befogadására képes tábort épít Törökország az Égei-tengerhez közeli Manisa tartományban a Görögországból visszafogadott migránsok számára - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség szerdán. A tervek szerint április 4-én kezdődik a Görögországba érkezett menekültek visszaküldése Törökországba.

    A Török Vörös Félhold humanitárius szervezet elnökhelyettese, Kerem Kinik közölte, hogy olyan tábor kiépítésén dolgoznak, amely emberi körülményeket biztosít. Mint mondta: nem lesz kész azonnal, így átmenetileg szállodákban és tengerparti üdülőkben helyezik el a migránsokat. Kinik arra is kitért, hogy Törökország területén jelenleg 22 menekülttábor található, amelyben összesen 250 ezer szíriai él.
    A Török Vörös Félhold a szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta részt vesz az országba érkező migránsok étkeztetésében, de higiéniai eszközökkel és takarókkal is segít.
    A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik elnökhelyettese, Selcuk Özdag, újságíróknak szerdán átmenetinek nevezte a manisai létesítményt. Úgy fogalmazott: a tábor ugyanakkor kifejezi, hogy Törökország tiszteletben tartja az Európai Unióval kötött szerződését.
    A szintén nyugat-törökországi Izmir tartomány Dikili körzetének kormányzója, Mustafa Nazmi Sezgin, arról számolt be, hogy náluk hozzák létre azt a központot, amely a visszafogadott menekültek ügyeinek intézésére szolgál. Az első visszatérők várhatóan majd ide érkeznek török tisztségviselők közlése alapján.
    A Habertürk tekintélyes török internetes hírportál szerdán arról írt, hogy a migránsok legfeljebb 24 órát tartózkodnak ott, mielőtt menekülttáborokba - vagy, ha kérik, előző lakhelyükre - küldik őket. Ez idő alatt ujjlenyomatot vesznek tőlük, rögzítik személyes adataikat, valamint ideiglenes tartózkodási engedélyt is adnak nekik.
    Dikili város polgármestere, Mustafa Tosun attól tart, hogy a központot később menekülttáborrá kívánják átalakítani, amely a környéken biztonsági szempontból nagy gondot okozhat.
    Több jogvédő szervezet és európai politikus aggodalmát fejezte ki a török-EU egyezség jogszerűségére és megvalósíthatóságára vonatkozóan. Kételyüket fogalmazták meg azzal kapcsolatban is, hogy Törökországot a menekültek számára biztonságos országnak tekintsék-e, amely megvédi jogaikat.
    Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter korábban kijelentette: Törökországnak nem áll szándékában konfliktusövezetbe visszaküldeni menekülteket. A tervek szerint a Görögországtól visszafogadott szíriai menekülteket táborokban fogják elhelyezni, a más országból érkezett migránsokat viszont saját hazájukba küldik.
    Törökország már mintegy 10 milliárd dollárt költött a menekültekre a szíriai konfliktus kezdete óta, az összeg legnagyobb részét a török-szíriai határnál felállított 9 konténervárosra fordította. A török kormány ott most egy tizedik tábor kialakításán dolgozik.
    Az EU és Törökország március 18-án állapodott meg a Törökországból az EU felé irányuló illegális migráció visszaszorítását célzó közös intézkedésekről. A megállapodás legfőbb pontja szerint a Törökországból az Égei-tengeren Görögországba illegálisan átkelő menedékkérőket vissza kell küldeni Törökországba, és a tehermegosztás jegyében az uniós tagországok - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit az illegális határátlépés miatt a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó