Emma napja van. | 2024.04.19

Emmi: eddig is, ezután is várják a szakmai szervezeteket

2016-03-30 06:00:35

 

A kormány álláspontja szerint a gyermekek és a pedagógusok érdekét egyedül a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ennek hatékony formája a köznevelési kerekasztal, ahová továbbra is várják az "alternatív kerekasztal" képviselőit - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

    Hozzátették, a most újabb követeléseket megfogalmazó és munkabeszüntetést hirdető szervezetek többször meghívást kaptak a köznevelési kerekasztalra, a meghívást azonban egyszer sem fogadták el, ahogy a kerekasztal munkájában részt vevő más szakmai szervezetek létjogosultságát sem. "A párbeszéd és a közös munka helyett inkább a szerdaihoz hasonló politikai akciókat szerveztek és törvénytelenségre buzdítják a tanárokat" - fogalmazott a minisztérium.
    Emlékeztettek arra, hogy a köznevelési kerekasztalon már számos eredményt értek el: csökken a pedagógusok és a gyermekek terhe, jelenlegi formájában megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), nő az iskolaigazgatók mozgástere, javul a finanszírozás. Egyben hangsúlyozták, hogy a kormány többször kinyilvánította a közneveléssel kapcsolatos alapelveit, vagyis hogy nem kívánnak visszatérni a baloldal rossz iskolarendszeréhez, szükség van az állami fenntartásra, folytatják a pedagógusbér-emelést, biztosítják az ingyenes gyermekétkeztetést és az ingyenes tankönyvellátást, mert "nem fogjuk hagyni, hogy bárki nyerészkedjen a gyermekeken, a tankönyveken".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó