Gedeon napja van. | 2024.03.28

OGY - Krónika 3. rész (interpellációk)

2016-03-29 16:23:00

 A közszolgálati életpályáról, a földértékesítésekről, az agrártámogatásokról, valamint a földvásárlásokról is szó volt az interpellációk során, az Országgyűlés keddi ülésén.


    LMP a közszolgálati életpálya-modellről és béremelési ígéretekről

    Schmuck Erzsébet szerint joggal érzik magukat becsapva a közszolgálati dolgozók, a beígért életpálya megint nem fog úgy megvalósulni, ahogy arra a kormány ígéretet tett. Kitért arra, hogy tavaly márciusban kész tényként arról beszélt Lázár János miniszter, hogy idén júliustól életbe lép az egységes közszolgálati életpálya és kormánytisztviselők nettó 30 százalékos keresetnövekedéssel számolhatnak. Emellett az is elhangzott, hogy mivel a legalacsonyabb jövedelmű, beosztású járási, vagy kormányhivatali dolgozók bérének rendezése nem tűr halasztást, még az életpálya előtt, az év első felében 50 százalékos béremelést adnak 27 ezer kormánytisztviselőnek, akik most a létminimum alatt keresnek. Januárban aztán közölték a közigazgatásban dolgozók létszámának csökkentését, s háttérintézmények bezárását helyezték kilátásba. Miért nem jelent semmit az adott szó, mi lesz az ígéretekkel? - firtatta.
    Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a kormány rövidesen megtárgyalja az állami tisztviselői karról szóló törvényjavaslatot, s várhatóan április második felében a parlament elé terjeszti. Hozzátette: jövő kedden a közszolgálati érdekegyeztető fórum rendelkezésére bocsátják a javaslatot vita céljából. Kitért arra is, hogy az állami tisztviselői karnak nem része az önkormányzati tisztviselői kar. Hozzátette: a járási hivatalokban dolgozóknál meg kell kezdeni az állami tisztviselői karba való beléptetést, s várhatóan 2018 január 1-vel minden állami tisztviselőt be tudnak léptetni ebbe a rendszerbe. Jelezte: a költségvetés július 1-től 25 milliárdot engedélyez a most belépő, terheket viselő, az ügyfelek ügyeit intéző alacsony keresetű dolgozók béremelésére. Ez mintegy 50 százalékot jelent majd végzettség és munkakör alapján. A tisztviselőkön nyugvót terhek is folyamatosan nőnek ugyanakkor, terveik szerint a következő évben mintegy kétezer ügyet lehet intézni a járási hivataloknál.
    A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 114 igen, 33 nem, és 1 tartózkodó szavazattal jóváhagyta.

    Fidesz: kinek az érdekeit képviselik a szocialisták földügyekben?

    Csenger Zalán Zsolt az kérdezte, kinek az érdekeit képviselik a szocialisták földügyekben?
         Felidézte a földárveréseket ért bírálatokat, és azt mondta, az ellenzék mindig korrupciót kiált a földműveseket földhöz juttató intézkedésekkel összefüggésben.
    Nem csoda, hogy volt szocialista képviselők, magukból kikelve tiltakoztak - mondta és felidézte, hogy választókörzetében Solymáron és Nagykovácsiban évtizedek óta húzódik a Rozmaring kft. ügye. Gőgös Zoltánt államtitkárként nem zavarta, hogy 1985 óta a természetvédelmi területeket szocialista körhöz köthetők birtokolják.
    Nagy István államtitkár kiemelte: a Rozmaring kft. befejezetlen föld privatizációja nem az eljáró hatóságok mulasztásának következménye, a vonatkozó másodfokú eljárás jelenleg is folyamatban van. A tárca minden eszközzel támogatja a rendszerváltás utáni földprivatizációs ügyek lezárását - jelezte. Hozzátette: nem véletlen, hogy az MSZP nem támogatta, hogy a haszonbérleti díjakat felül lehesse vizsgálni és a piaci viszonyokhoz igazítani.
    Hangsúlyozta: a mostani rendszer átlátható, a Földet a gazdáknak program a nyilvánosság előtt zajlik.     
    A képviselő a választ elfogadta.
    
    MSZP: káosz az agrártámogatások kifizetésében

    Legény Zsolt (MSZP) szerint a Miniszterelnökség és a földművelésügyi tárca harca a vidékfejlesztési hivatalért káoszt teremt a magyar mezőgazdaságban, nehéz helyzetbe hozva a gazdákat, akik közül sokan még nem jutottak a pénzükhöz.
    Mi a fontosabb: a miniszter személyes pozíciója, vagy az, hogy rend legyen? - tette fel a kérdést az agrártárca államtitkárának.
    Nagy István úgy felelt: 2015-től nemcsak a támogatás nőtt, hanem a jogcímek száma és a felmerült feladat is. Új jogszabályt, kifizetési és ellenőrzési rendszert kellett alkotni - hangsúlyozta. Szólt arról az európai bizottsági pénzügyi kimutatásról, amely szerint Magyarország a legeredményesebb harmadban végzett a támogatások terén.
    Kijelentette: februárig sosem fizették még ki a gazdákat 100 százalékban.
    A képviselő nem fogadta el a választ, a Ház azonban megszavazta azt 111 igen szavazattal, 31 nem ellenében.

    Jobbik: mindennapossá vált a kormány közeli emberek "botrányos földszerzése"

    Szilágyi György (Jobbik) azt mondta: kormány közeli emberek botrányos földszerzése mindennapossá vált. Említést tett a miniszterelnök vejének családjáról valamint Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről is, akik szerinte nagy kiterjedésű birtokokra tettek szert. Ezek a Talentis program megvalósulása - és a földek egy részének ipari területté minősítése - esetén 100 milliárd forintos profitot hozhatnak.
    Felszólította a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárát: tisztázza, mikor, milyen forrásokból finanszírozta eddig a kormány a Talentis programot.
    Dömötör Csaba rögzítette: a kormány nem avatkozik bele magyar magáncégek egymás közötti tranzakcióiba, de támogat minden olyan kezdeményezést, amely értéket teremt és munkahelyeket hoz létre. A sikeres innovatív vállalkozások javítják az ország versenyképességét - szögezte le -, hozzátéve: a törvények garantálják az átláthatóságot.
    Szerinte azonban ez az átláthatóság a Jobbikról nem mondható el: a párt költségvetési forrásainak harmada olyan cégcsoporthoz áramlott, amely egy rejtélyes üzletemberhez köthető.
     A képviselő nem fogadta el a választ, a képviselők viszont igen: 111 igen szavazattal, 35 nem ellenében, egy tartózkodás mellett.