Emma napja van. | 2024.04.19

Húsvét - Gáncs Péter: Isten és ember egymásra találásának csodáját ünnepeljük

2016-03-27 16:30:00

A húsvét Isten és ember egymásra találásának csodája - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.
Gáncs Péter prédikációjában kiemelte: húsvét akkor lesz igazi "ünnep az életünkben, ha egzisztenciálisan is érint minket". 
    Ezen a napon ugyanis nem egyszerűen Jézus távoli győzelméről hallunk, hanem "itt és most bennünk is megmozdulhat az élet, minket is megmozdíthat a föltámadottal való találkozás öröme, és ezt tovább is adhatjuk" - jelentette ki.
    Az evangélikus elnök-püspök rámutatott: az igazi húsvét "kihallatszik belőlünk", kihallatszik a templomból, kihallatszik az ünnepekből a hétköznapok felé, és kihallatszik az egyházból a világ felé, amelynek semmire sincs nagyobb szüksége, mint Jézus tanítására.
    Gáncs Péter arról is beszélt, hogy a húsvét értelmetlen nagypéntek nélkül. Felidézte, Jézus nagypénteken, a Getsemáne-kertben rászólt forrófejű tanítványára, Péter apostolra, amikor az kardot rántott: "tedd hüvelyébe a kardod, mert aki kardot fog, az kard által vész el". 
    Mikor hisz már végre az erőszakra erőszakkal felelő emberiség Jézusnak? - tette fel a kérdést a püspök. 
    Emlékeztetett arra, hogy Jézus meg merte kérdezni az őt arcul ütő főpapi szolgától: "mondd, miért ütsz engem?" 
    Nincs ennél fontosabb kérdés 2016 húsvétján ezen a megsebzett földrészen - figyelmeztetett Gáncs Péter.
    Hangsúlyozta: rá kell kérdezni, hogy miért teszi a másik, amit tesz, miért robbantja föl magát, miért dobja oda az életét csak azért, hogy vele együtt százak haljanak. 
    "Fel kell tennünk ezt a kérdést alázattal és őszintén, és vállalnunk kell, hogy kellemetlen választ kapunk", mert lehet, hogy kiderül, "mi is okai vagyunk" az ő agresszivitásuknak - mondta. 
    Az evangélikus elnök-püspök Jézust idézte, aki azt mondta:  "békességet hoztam". 
    A keresztény ember küldetése pedig az, hogy elvigye ezt a húsvéti fénysugarat az egész világnak - tette hozzá Gáncs Péter.
    Az ünnepi szertartás végén a püspök egy lelkésztársával úrvacsorát osztott a gyülekezetnek. 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó