Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bányaomlás történt Észak-Kínában, sokan meghaltak

2016-03-24 12:54:51

Bányaomlás következtében 19 szénbányász meghalt az észak-kínai Sanhszi tartományban - jelentette az állami média a bánya tulajdonosára hivatkozva csütörtökön.

    A szerda késő esti baleset idején 129-en dolgoztak a föld alatt, 110-en megmenekültek. A holttestek utáni kutatás a Shanxi Datong szénbányászati csoport Anping nevű bányájában még folyik, a baleset okának kiderítésére vizsgálatot indítottak.
    Kínában az utóbbi években ezerszámra csökkentették a szénbányák számát és megszigorították a munkabiztonsági előírásokat, aminek következtében a balesetek száma is évről évre csökkent. Tavaly a halálos áldozatok száma ezer alatt volt.
    Korábbi jelentések szerint az idei évtől kezdve már nem adnak ki új bányák működtetésére engedélyt. Az év során 1000 korszerűtlen szénbánya bezárását tervezik, amelyek együttes kapacitása eléri a 60 millió tonnát.
    Az ország energiaszükségletének 64,4 százalékát biztosító ágazat arányát 2016 végére 62,6 százalékra kívánják mérsékelni.