Emma napja van. | 2024.04.19

A MOB lezártnak tekinti a Török Ferenc-ügyet

2016-03-17 20:45:00

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) lezártnak tekinti a "Török Ferenc-ügyet", miután múlt csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy a kétszeres olimpiai bajnok öttusázónak az elmúlt években nem volt jogalapja a MOB ellen keresetet indítani, és hivatkozásai nem álltak meg az igazságszolgáltatás előtt. 

    A MOB csütörtöki közleményében azt írta, hogy Török Ferenc "az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy lejárassa a Magyar Olimpiai Bizottságot, megkérdőjelezze legitimitását, szabályos működését, olimpiai bajnok elnökét besározza, nem törődve a magyar olimpiai mozgalom egyetemes érdekével. Cselekedeteinek, nyilatkozatainak vélhetően egyetlen célja volt, hogy a MOB-ba, személyes okoktól vezérelve bármivel, bárhogyan belekössön. Tette ezt mindannak ellenére az ügyvéd, hogy az ügyészség mint a Magyar Olimpiai Bizottság felett törvényességi felügyeletet gyakorló szerv, többször is kimondta és egyértelművé tette, hogy a MOB szabályosan működik."
    Az állásfoglalás leszögezi, a Fővárosi Ítélőtábla pontot tett Török Ferenc "ámokfutására", akinek eljárásjogi szempontból még csak keresetindítási joga sem volt a MOB-bal szemben, ezért perbeli legitimáció hiányában az Ítélőtábla elutasította keresetét. 
    Kimondta továbbá, hogy amennyiben lett volna joga mindehhez, akkor sem lenne igaza, mert hivatkozásai tartalmilag sem állnak meg a bíróság előtt - tudatta a szervezet.
     A MOB közölte, a jogerős ítélet alapján a szervezet a 2013. május 24-én korábbi döntéseit fenntartó határozatait megismételve mindvégig alapszabályának, céljainak megfelelően működött.
    A közlemény kitér arra, hogy a MOB "az olimpiai eszmeiséggel nehezen összeegyeztethető tevékenysége ellenére az olimpiai bajnokot, az egykori kiváló sportolót, edzőt látja benne, és remélhetőleg Török Ferenc nyitott lesz az összefogásra, az együttműködésre az előttünk álló célok megvalósítása érdekében."
    Az ügy előzménye, hogy a korábbi öttusázó pert indított a MOB ellen, amelyben a május 12-i és június 10-i közgyűlés összes határozatának, közte a 2024-es ötkarikás játékok pályázati szándéknyilatkozatára vonatkozó határozatnak a megsemmisítését kérte. Korábban Török Ferenc a MOB 2012. február 26-i alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés határozatainak megsemmisítését kérte, mert szerinte a közgyűlés összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása is szabálytalanul történt. Ebben a perben a Fővárosi Törvényszék, majd a Fővárosi Ítélőtábla, tavaly júniusban pedig a Kúria a volt öttusázónak adott igazat.
    A Fővárosi Törvényszék szeptemberben megsemmisítette a MOB május 12-i és június 10-i közgyűlésén hozott valamennyi határozatot, az ítélet nem volt jogerős.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó