Gedeon napja van. | 2024.03.28

Lázár: bővültek az otthonteremtés lehetőségei

2016-03-17 18:59:00

 A nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) rendszere hárommillió forinttal emeli meg a támogatást azok számára, akik otthont szeretnének teremteni - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

    Lázár János a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az áfa-visszaigénylés lehetőségének kiegészítéseként hivatkozott a nokra, amit az építőipar és a családok támogatásával indokolt. Kifejtette: az építőipart megrendelésekhez kell juttatni, s minél több lakás épül, annál nagyobb a gazdasági növekedés. Megjegyezte azt is, hogy míg évente 130 ezren halnak meg, mindössze 90-92 ezer gyermek születik, ezért segíteni kell a második, harmadik gyermekek megszületését.
    Leszögezte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogja az engedélyeket megadni és a cégek tevékenységét ellenőrizni, s értékelése szerint soha nem volt olyan szigorú a pénzügyi felügyelet, mint most. Minden törvényes és teljesen átlátható - tette hozzá.
    A tárcavezető a támogatás ütemezésének eszközeként beszélt a sorsolásról. Szavai szerint lehet valaki "a szerencse kezében", de a végén mindenki megkapja a neki járó támogatást.
    Lázár János beszélt az uniós támogatások új pályázati értékelési rendszerről is. Elmondta: a kormány döntött arról, hogy állami tisztviselőkből, állami érdekkörben dolgozókból értékelői szaknévsor jön létre, az ebben szereplők legfeljebb fizetésük dupláját kaphatják a munkáért. Egy pályázatot két értékelőnek kell értékelnie, ezt követően egy három tárcából - a szaktárcából, a felügyelő tárcából és a Miniszterelnökségből - álló döntés-előkészítő bizottság jön létre. Ezzel megszűnik az értékelések kiszervezése, átláthatóbb és igazságosabb viszonyok jönnek létre, csökken a korrupciós kockázat - sorolta.
    Kitért arra is, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós kifizetések elszámolási folyamata másfél éven belül zárul le, ebben egy 400 milliárd forintos többlet van. A végén teljes lesz a felhasználási arány - emelte ki. A miniszter arról is beszámolt, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban a nyertes pályázók a szerződés 50 százalékát azonnal lehívhatják, az állam a gazdasági növekedés érdekében akár hitelre is kész előfinanszírozni a források lehívását.
    Lázár János kérdésre közölte: várhatóan május 6. "magasságában" nyújtják be a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, amelyet június közepén terveznek elfogadni. A büdzsé "alaptételeit" várhatóan jövő heti ülésén tárgyalja meg a kabinet.
    Ezzel kapcsolatban megkérdezték a cafeteria tervezett változtatásáról, amelyről szólva jelezte: "a SZÉP-kártya nincs az átalakítás célkeresztjében", ahogyan az ingyenes üdültetés és az Erzsébet-program más jóléti szolgáltatásai sem.
    A megszűntetésre javasolt háttérintézményeket firtató kérdésre azt felelte: hétfőn közigazgatási államtitkári egyeztetésen lesz a lista, és várhatóan szerdán dönt a kormány.
    A miniszter arról a kormánydöntésről is beszélt, amely szerint a budai Várban helyezik el Habsburg Ottó hagyatékát. Közölte, erről csütörtökön szándéknyilatkozatot írt alá a kormány Habsburg Ottó fiával, Habsburg Károllyal.
    Tudatta továbbá, hogy megkezdődött a Karmelita kolostor átépítése, amely a miniszterelnöknek és hivatalának ad majd otthont.
    Szólt arról is, hogy felmerült a külügyminisztérium volt épületének visszaépítése a Hunyadi út sarkán, de ha ez megtörténne, a tárca akkor sem költözne ide a Bem térről, hanem az épület kormányzati funkciót kapna. Arról ugyanakkor már döntöttek - emlékeztetett -, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság térre, a Belügyminisztérium pedig az Országház utcába, illetve az Úri utcába költözik. A jelenlegi minisztériumi épületek üzleti típusú hasznosítását tervezik.