Tivadar napja van. | 2024.04.20

Tagadták az erőszakos cselekmények elkövetését a röszkei tömegzavargás vádlottjai

2016-03-17 17:51:00

 Tagadta, hogy erőszakos cselekményeket követett volna el az a hét vádlott, akit a Szegedi Járásbíróság csütörtökön meghallgatott a röszkei közúti átkelőnél tavaly ősszel történt tömegzavargás miatt indult perben.

    Az ügyészség kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt - köztük egy nőt - a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépésének bűntettével vádol.
    A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetését követően, tavaly szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Egy férfi megafonnal a kezében különböző nyelveken beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A tömegzavargás résztvevői kidöntötték a határt védő kaput, amelyen keresztül - mások mellett - a vád alá helyezett tíz ember jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették.
    A vádlottak közül hatan nem tettek vallomást, esetükben Arany János bíró a korábbi nyilatkozataikat olvasta föl. Többségük embercsempészek segítségével - 1200-1400 dollár fejében - csónakkal érkezett Törökországból valamelyik görög szigetre, majd Macedónián és Szerbián keresztül a magyar határhoz. A görög, a macedón és a szerb hatóságok egyike sem ellenőrizte őket érdemben, legfeljebb útbaigazították őket.
    A Horgos-Röszke átkelő vajdasági oldalán odaérkezésükkor már nagy tömeg várakozott, abban bíztak, hogy előbb-utóbb megnyitják a határt lezáró kaput. Abban eltért a vádlottak vallomása, hogyan, de elterjedt a tömegben: a családosokat vagy a szíreket át fogják engedni. Van, aki úgy emlékszik, a szerb rendőrök mondták, mások újságírókra hivatkoztak, de azt szinte mindenki említette, hogy megafonon is közölt információkat egy férfi. 
    Az egyik vádlott, a hangosbeszélőt használó, szíriai származású, Cipruson élő férfi apja azt állította, fia lényegében csak tolmács volt, csak a hatóságok közlendőjét fordította le arabra. (A Cipruson élő férfi ellen az ügyészség a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntette miatt emelt vádat, ügyét később tárgyalja a Szegedi Törvényszék.)
    A vádlottak azt állították, nem látták, hogyan nyílt ki a kapu, de többen is hallották, hogy azt skandálta a tömeg: "Thank you, Hungary!" (Köszönjük, Magyarország!). Ezt követően a vádlottak egyedül vagy valamely családtagjukkal magyar területre léptek, ahol a rendőrök elfogták őket.
    Valamennyi terhelt tagadta, hogy követ dobált, megrongálta a kerítést vagy a kaput, ketten azt állították, csupán félre akarták pakolni a köveket az útból. Az egyik fiatal vádlott elismerte, hogy magához vette a megafont, arra szólította föl az embereket: takarítsák meg a kövektől az utat, illetve ne egyszerre menjenek át a kapunk, és álljanak sorba. Ezt a helyszínen készült felvételek is megerősítik.
    A tárgyalás pénteken a többi vádlott meghallgatásával folytatódik. A bíróság az ügyben később hozhat ítéletet.