Gedeon napja van. | 2024.03.28

Úszó ünnep a Megyeházán

2016-03-12 18:26:21

Megyénk 2015-ben legeredményesebb úszóit, edzőjét, a sportág támogatóit ünnepélyes keretek között köszöntötték és jutalmazták pénteken délután a Megyeháza Dísztermében. 

Az egybegyűlteket elsőként Kiss Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Úszó Szövetség elnöke üdvözölte, kihangsúlyozva, hogy ezen az ünnepen szűkebb pátriánkon túl, - a tavalyi világraszóló eredmények alapján - az egész magyar úszósportra is büszkék lehetünk.  Elmondása szerint megyénk 2015-ben is komoly részt vállalt a sportág magas szintű műveléséből, népszerűsítéséből, miközben Miskolcon, a Kemény Dénes Sportuszodában két országos bajnokságot is megrendeztek.

1542_0_680.jpg

"Terepszemle"

A vendéglátó-házigazda szerepét is betöltő Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke első úszó olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd történetét  és példáját idézte fel  köszöntőjében a széksorokban ülő utódok számára.  Az elnök – miután gratulált valamennyi díjazottnak - nem mulasztott el köszönetet mondani az áldozatos, lelkiismeretes munkát végző edzőknek, a családoknak, az önzetlen segítséget nyújtó támogatóknak sem. „A megyének nagy szüksége van a tehetséges sportolókra és felkészítőikre! Az ő sikerük, a mi sikerünk is!” – hangsúlyozta Török Dezső, aki a díjátadásból is aktív részt vállalt.

1542_1_680.jpg

A rendezvény elnöksége

A megye legjobb úszója kategóriában, a korosztályos országos bajnokok teljesítményét ismerték el.  Kiss Attila ezt a díjat Vécsei Rékának (gyermek korcsoport., 200 m mell), Esztián Petrának (Delfin-kcs.,  50 m mell, 100 m mell,  200 m mell) és  Tóth Pannának (Delfin-kcs., 50 m pillangó,  100 m pillangó) adta át.  A közgyűlés elnöke által felajánlott, a legmagasabb LEN-pontot elért versenyzőnek járó díjat  Kiss Attila (MVSI, 400 m gyors, 779 pont) érdemelte ki. A fentieken kívül a megye eredményes úszója kategória legjobbjai is kaptak Decathlon-ajándékutalványt.  Hornyák Judit, az MVSI trénere személyében gazdára talált a megye kiváló nevelőedzője elismerés is.

1542_2_680.jpg

Török Dezső és díjazott fiatal tehetségek

A továbbiakban az egyesületek eredményes igazolt és amatőr úszóit, illetve megyei Béka-korcsoportos bajnokait, valamint a sportág kiváló támogatóit szólították ki, hogy vegyék át emléktárgyaikat. Első alkalommal adták át a „MÉDIA-díjat”, melyet  Juhász István, a MiTV sportszerkesztő-riportere vihetett haza. A „B.-A.-Z. megyei Úszó Szövetségben végzett munkájáért  – 2015” különdíjat  Kiss Attila (Szerencs), a sportszervezet korábbi elnöke vehette át Hölcz Pétertől, a szövetség főtitkárától.

1542_4_680.jpg

Pecsmány Péter énekel

Az eseményt megtisztelte jelenlétével  az ajándékok átadásában is segédkező Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke és Ambruszter Judit, a B.-A.-Z. megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnöke, valamint dr. Bogyay Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség elnökségi tagja,és  Deák Bárdos Mihály, az MVSI szakmai vezetője.

Az uzsonnával zárult ceremónia ünnepélyességét Pecsmány Péter, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának hallgatója három ismert dal kiváló előadásával emelte.  (www.baz.hu)