Auguszta napja van. | 2024.03.29

A baloldali bevándorláspárti politika veszélyt jelent az egyes településekre is

2016-03-09 14:28:52

A kereszténydemokrata Hollik István szerint a baloldal bevándorláspárti politikája veszélyt jelent az egyes magyarországi önkormányzatokra, településekre is. 

    A kormánypárti országgyűlési képviselő a Fidesz és a KDNP véleményét ismertetve szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: nemcsak a kormány, hanem egyre több települési önkormányzat foglal állást a kötelező kvóta ellen. Közlése szerint eddig mintegy ezer település döntött úgy, kérik a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a migránsok beáramlását, betelepítését és hogy védjék meg a magyar embereket.
    Ugyanakkor baloldali politikusok az országos politika mellett helyi szinten is a betelepítési kvóta mellett foglalnak állást - hívta fel a figyelmet. Hollik István kifejtette, hogy a kvóta elleni határozati javaslatot Szegeden, amely különösen érintett lehet, napirendre sem tűzték a közgyűlésben, Nógrád megyében Boldvai László azt mondta, nem hajlandó ebben a "kutyakomédiában" részt venni, Békés településen Gosztolya Ferenc (MSZP) úgy nyilatkozott, nem ért egyet az emberek riogatásával. Makón Török Ferenc (MSZP) azt mondta: a szabályos befogadás akár Magyarország érdeke is lehet, Nagykanizsán pedig Fodor Csaba (MSZP) egyenesen Göringhez hasonlította a Fidesz-KDNP-t.
    Hollik István hozzátette: a jövő heti uniós csúcson is napirendre kerül a kötelező elosztás, aminek elfogadásával futószalagon szállítanák a bevándorlókat. Ezzel megváltozna a magyar települések élete, növekedhetnek a bűncselekmények száma, és terrorveszélyt is jelentene. 
    A képviselő kérdésre azt mondat: továbbra is kiállnak Farkas Flórián mellett, és az, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak vissza kell fizetni támogatásokat, azt jelzi, Magyarországon senki sem állhat a törvények felett, ha valaki uniós forrásokkal nem tud elszámolni, azt vissza kell fizetnie.
    További felvetésre arról, hogy az államfő előzetes normakontrollt kért a posta-törvényről, valamint az MNB-törvényről, azt mondta: szeretnék megvárni az Alkotmánybíróság döntését, amit a két frakció tiszteletben fog tartani.