Auguszta napja van. | 2024.03.29

Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársaságává akar fejlődni az Eurowings

2016-03-09 12:06:28

 

Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársaságává akar fejlődni az utasszám alapján a Lufthansa-csoport leányvállalata, a Eurowings.

 

    Karl Ulrich Garnardt, a csoport Eurowingsért felelős vezetője Berlinben a Nemzetközi Turisztikai Kiállításon (ITB) tartott sajtótájékoztatóján elmondta, rövidtávú céljuk, hogy megőrizzék piacvezető szerepüket Németországon belül a diszkontok között, ezért rövid- és hosszútávú járathálózatukat is bővítik.
    Új útvonalakat jelentettek be egyebek mellett Grand Canariára, Brindisibe, Rodoszra, Antaliába és Faróba, valamint Bostonba, Miamiba és Port Louis-ba. A bővítéshez az Eurowings 700 új embert vesz fel 2016-ban és 23 géppel bővíti keskenytörzsű flottáját.
    Az MTI kérdésére válaszolva Karl Ulrich Garnardt elmondta, hosszútávú céljaik között szerepel a harmadik legnagyobb diszkontnak lenni Európában, jelenleg évi 20 millió utasuk van, míg a Ryanairnek 100, az easyJetnek 60 millió. Az Eurowingsnek nem célja befogni őket, de meg akarják erősíteni szerepüket az európai kontinensen - tette hozzá. A társaság most az első ötben van Európában.
    Az Eurowings és a Germanwings 2013-ban vette át a Lufthansától azokat az európai járatokat, amelyek nem a hálózatos légitársaság két fő bázisáról, Frankfurtból és Hamburgból közlekednek, így Budapesten is jelen vannak hamburgi, stuttgarti, düsseldorfi és kölni járatokkal. Miután egy évvel ezelőtt az Eurowings márka megtartása és erősítése mellett döntöttek, a Germanwings fokozatosan megszűnik.
    A légitársaság 130 repülőtérre közlekedtet járatokat, 27 gépe van.