Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó: csak az innovatív nemzetek lehetnek sikeresek

2016-03-08 20:44:00

A jelenlegi kihívások idején csak az innovatív válaszok a jó válaszok, csak az innovatív nemzetek lehetnek sikeresek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Szijjártó Péter nyitotta meg az Antall József Tudásközpont által szervezett think.BDPST elnevezésű régiós innovációs fórumot. 
    Beszéde előtt újságíróknak úgy nyilatkozott: ha a visegrádi országok hosszú távon is az európai növekedés motorjai akarnak lenni, a legügyesebbnek és a legrugalmasabbnak kell lenniük az innováció területén. Ezt szolgálja a mostani konferencia is, amelyet ezután minden évben megrendeznek majd - jelezte.
    Szijjártó Péter emlékeztetett: a világban zajló változások új világrendet eredményeznek, és ugyan arról még vita folyik, hogy ez a folyamat milyen fázisban van, de az biztos, hogy az országoknak új kihívásokkal kell szembenézniük. Ez azt jelenti, hogy csak azok az országok élhetnek túl, erősödhetnek meg, amelyek megfelelő kreativitással, innovatív képességekkel rendelkeznek - magyarázta. 
    Úgy látja, a kihívások idején megnő a V4 országcsoport jelentősége, és "történelmi szerencse", hogy ez az együttműködés éppen most a legszorosabb, legerősebb. A jelenleginél gyengébb, kevésbé összetartó visegrádi csoporttal kevesebb esély lenne a világot és a térséget érő kihívások megoldására - vélekedett.
    A külügyminiszter közölte: Magyarország az innovatív technológiák konferenciájának megrendezésével azt a célt tűzte ki, hogy a V4 legmagasabb szintű politikai, technológiai, gazdasági és oktatási vezetőit összehozza egy platformon, hogy a régió a lehető legsikeresebben vehesse az új világrend által hozott akadályokat, és megfelelhessen a kihívásoknak. A V4-es országok külön kevesebbek lennének, gyengébbek lennének összefogás nélkül - hangoztatta.
    Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arról beszélt, hogy a jó ötletek általában egyszerűek, és ilyen volt annak idején Antall József miniszterelnök ötlete is a közép-európai országok együttműködésének megteremtésére. A térképre nézve azonnal látható, milyen egyszerű geopolitikai ötletről van szó - mutatott rá.
    Úgy vélte, a jelenlegi európai helyzetben az is látható, hogy 25 évvel a V4 együttműködés megalapítása után hasonló a helyzet, mint akkor volt: a visegrádi országok helyzete, érdekei hasonlóak. 
    Pálinkás József rámutatott: a V4 összlakossága Franciaországéhoz hasonló, de gazdasági ereje és ereje a kutatás-fejlesztésben nem ugyanolyan. "Ha erősebb Európát akarunk, önmagunkat kell erősebbé tenni" - fogalmazott. Hozzátette: ha ez a négy ország összefog, Európában és a világban is számolnak velük.
    A konferencia szervezői közleményükben azt írták: a tanácskozáson a gazdasági élet, a kormányzat és a tudomány képviselői vitatják meg a visegrádi régió fejlesztéspolitikájának legfontosabb kitörési pontjait, a gazdaságfejlesztés, a kutatásfinanszírozás, az innováció-politika együttműködési lehetőségeit. Az első alkalommal megrendezett konferencia célja, hogy éves innovációs stratégiai fórumként szorosabbra fűzze a gazdasági, kormányzati és a civil szféra közötti régiós együttműködést az innováció és a kutatás-fejlesztés területén.
    A kedd este a Pesti Vigadóban megnyitott eseményt több mint 40 előadó részvételével szerdán és csütörtökön rendezik meg a Várkert Bazárban.